EUR/HUF:
288.78
|
CHF/HUF:
225.66
|
USD/HUF:
227.80
2010. szeptember 9. csütörtök
|
Ádám névnapja
Kereső:
300:300
Tarlós metrót és rendet ígér
[Belföld] 2010.07.31 08:31

Augusztus végén vagy szeptember elején kerülhet sor Orbán Viktorral arra az egyeztetésre, amely során a főváros jövőjét érintő módosítócsomagról is tárgyalunk, és amely már ősszel bekerülhet a kormány második akciótervébe – mondta Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A politikus, aki főpolgármesterré történő megválasztása esetén lemond parlamenti mandátumáról, arról is beszélt, hogy egy megerősített jogkörű közterület-felügyeletet szeretne, és – a már korábban megnevezett György István mellett – Rogán Antal is helyettese lehet.

A jelölése után úgy nyilatkozott, hogy „elbizakodottság nincs, optimizmus van”. Ez azt jelenti, hogy a közgyűlési többség megszerzése számítana egyedüli jó eredménynek az önkormányzati választáson?
– Valóban az lenne az igazi és teljes siker, ha a főpolgármester-választást megnyernénk, és ehhez társulna egy közgyűlési többség is, de nem árt minden eshetőséget figyelembe venni. Nem örülnék annak, ha nem sikerülne megszerezni a mandátumok többségét, de kétségbe sem esnék, hiszen Óbudát 1994 és 2006 között úgy vezettem, hogy kisebbségben voltam, és ezt észre sem lehetett venni. A legelvakultabbakon kívül a politikában forgolódók többsége tudja, hogy törekszem az együttműködésre.

– Úgy tudjuk, elkészült a forgatókönyv arra az esetre is, ha nem sikerülne megszerezni legalább 17 mandátumot az új, 33 fős testületben. Mit tartalmaz ez?
– Várhatóan három ellenzéki párt jelenlétére lehet számítani a közgyűlésben, ezek közül egyiket sem szeretném eleve magamra haragítani, de egyszerre kettőt biztosan nem. Nagy kérdés, hogy a szocialisták végleges listáján kik lesznek a befutók. Ha ugyanazok az emberek, akik a Demszky- és Hagyó-féle vezetés szerves részét képezték, akkor nehezebben lehet elképzelni bármiféle együttműködést. Ha azonban – legalább részben – másként jelenik meg az MSZP, akkor a baloldallal való együttműködés nem tenne rosszat a városnak. Nem zárható ki az együttműködés bizonyos szakterületeken az LMP-vel sem, elsősorban a környezetvédelemre és talán a kultúrára gondolok.

– A Jobbik kimaradt a felsorolásból.
– Tulajdonképpen nem akarom bántani a Jobbikot, a párt szimpatizánsaival pedig különösen nincs gondom, mert ők olyan problémák megoldásáért küzdöttek a parlamenti választások előtt, amelyek ténylegesen létező problémák. Amit viszont most előad a Jobbik a parlamentben, és ahogyan előadja, attól nem vagyok lenyűgözve. Meglátjuk, hogy lesznek-e pozitív ötleteik, vagy továbbra is csak vagdalkozni fognak. Szeretik azt mondani, hogy mi nem is akarunk elszámoltatást. Mintha elfelejtették volna, hogy a rendőrségi vizsgálatok épp a mi bejelentéseink alapján indultak el már egy évvel ezelőtt – mondta el a Magyar Nemzetnek, melynek szombati számában a teljes interjút is elolvashatják.

Forrás: OrientPress
Kép: OrientPress-archív

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kapcsolodó híreink:

Az Alstom szerint nem lehet felbontani a metrószerződést
Nem kapott típusengedélyt az Alstom metrókocsija (frissítve)
Tarlós jobbkeze lehet Rogán
Tarlós István átengedné az ellenőrzést az ellenzéknek Budapesten
Friss hírek:
Minden hír
Fókuszban
Jövő pénteken kezdődik a Szakrális Művészetek Hete

Szép lassan véget értek a nyári fesztiválok, de az ősszel sem kell nélkülöznünk az igényes kulturális kikapcsolódást. Szeptember 17-én – immár negyedik alkalommal – megkezdődik a Szakrális Művészetek Hete: a szervezők 150 ingyenes programot ígérnek országszerte. A tíz napos sorozat közben megtartják a Nyitott Templomok Éjszakáját is, 18-án 50 templom tárja fel kincseit az érdeklődők előtt.
Galéria

Orbán Viktor értékeli a kormány első száz napját
KÉPTÁR FILMTÁR
Belföld

A LIGA is elmondta véleményét a...
Már szeptemberben igyekeznek...
MSZP: feltöröltették Matolcsyval a...
Kondorosi bátran cselekedett?
Választás: a legnagyobb harc a...
Külföld

BP: emberi és műszaki mulasztás...
Mullah Omar: közel a győzelem
15 áldozata van az újabb iszlamista...
A pápához vezet Schmitt Pál útja
Szabadlábon a kínai abortuszellenes...
Gazdaság

Hűtlen vagyoni kezelésssel vádolták...
Idehaza is egyre nő az igény az...
Fitch: újabb recessziót hozhat a...
Mi jöhet a vihar után?
Nem volt jó napja a Bux-nak
Egészségügy

A fiatal orvosok túl lassan...
A nők 40 százalékánál a diéta...
Szegfűszeggel a bőrbetegségek...
Az intelligens ágy megakadályozza a...
A munkahelyi baleseteket nem...
Kultúra

MTV: ismét élőben a magyar dal...
A Pál Adrienn indul az Európai...
Demonstrációval a szegénység ellen
Chopin-fesztivál lesz Bécsben
Magyar Dal Napja a ZP-ben is
Tudomány

Szigorúbb szabályozást igényelnek a...
A gomba felzabálja a történelmi...
A csillagászok új típusú fekete...
Púpos dinoszaurusz lehet a madarak...
A Hubble teleszkóp ismét kedvenc...
Mozaik

327 kilométert futott Schirilla a...
Több ezer károsult az elmaradt...
Növényünnep és Vidám doboznapok az...
Halálos baleset Szarvas közelében
Fegyveres rablás Pécsett-még...
Sport

Kilenc napig futott Schirilla
Huszti nem lesz válogatott?
Búcsúzott Jankovics (rövidhír)
Egervári egyik csatárát el sem...
Vízilabda Eb: döntetlen a...
Fókuszban

Jövő pénteken kezdődik a Szakrális...
Szakértő: a tálibok nem jönnek...
Kóser reagge: Budapesten lépett fel...
Roma-kitelepítések –...
Tarlósnak nem lesz ellenfele
Lapszemle

Vita, Tükörhegy, Tátrai - Lapszemle


A Magyar Nemzet értesülése szerint nyílt – helyenként személyeskedő hangvételű – levélváltás zajlott le a budapesti bíróságok helyzetéről a Fővárosi Bíróság (FB) elnöke, Gatter László és a Legfelsőbb Bíróság (LB) vezetője, Baka András között. Az FB elnöke tegnap elektronikus levélben közölte a mintegy kétszáz budapesti bíróval, hogy elmarad a jövő hétfőre tervezett összbírói értekezlet, ahol a Gatter helyettesének posztjára kiírt pályázatokat kellett volna véleményezni.
Ajánló
  • IV. Szakrális Művészetek Hete
    A Fesztivál 10 napja alatt több mint száz, a művészet különböző ágait felölelő ingyenes program közül válogathatnak szeptember 17-26. között..
  • Mától lehet regisztrálni a Kutatók Éjszakájára
    Mától lehet regisztrálni a Kutatók Éjszakája programjaira! Gyere, és játssz tudósosat egy éjszakára! Szeptember 24-ig épp már csak két hét van hátra, de aki időben regisztrál, semmiről nem marad le, és olyan dolgokba nyerhet bepillantást, melyekbe eddig még soha!
  • Itt a 19. Budavári Borfesztivál
    Számos borfajtát, köztük a hazai és rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borokat mutat be a szeptember 8-án, szerdán kezdődő Borkiállítás és Vásár a Budai Várban.
  • Itt az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál
    Ha már túléltük a borfesztivált szept. közepén, egy hétre rá mehetünk sörfesztiválozni, ugyanis szeptember 24-25-én megrendezésre kerül az első, hagyományteremtő Főzdefeszt.
  • Szeptemberben minden kedden VizesKEDD
    A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) immáron harmadik alkalommal hirdeti meg a nagy sikernek örvendő VizesKEDDj elnevezésű akcióját.
  • 19. Budavári Borfesztivál
    2010. szeptember 8-12. Helyszín: Budavári Palota teraszai
 


www.budaihirlap.hu


Gondoljuk szebbé a várost! - Babits az Attila úton

Nap mint nap elsétálunk mellettük, anélkül, hogy akár egy röpke gondolatot szentelnénk nekik. Pedig mennyivel emelkedettebb hangulatban rónánk a város utcáit, ha többször jutna eszünkbe, hány lángelme koptatta előttünk a járda köveit. Mennyivel...
Legolvasottabb cikkeink

A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe
Lehet-e még Budapest a mozik fővárosa?
Polanski visszatérése a hagyományos krimihez
Vita, Tükörhegy, Tátrai - Lapszemle
Kis színes képecskét mutatok
Lézesshow-val zárta a Szigetet a Muse

www.kozigpress.hu


Összeálltak a magyar soros elnökség energetikai prioritásai

A magyar soros elnökség alatt továbbra is kiemelt prioritásként kezeljük majd az egységes európai energiainfrastruktúra kialakítását támogató kezdeményezéseket, a fenntartható fejlődés és energiatakarékosság előmozdítására irányuló törekvéseket,...
Legolvasottabb cikkeink

Megállapodás az új európai pénzügyi...
A telekadóról
A települési kisebbségi önkormányzati...
Módszertani ajánlások önkormányzatoknak -...
400 millió forint munkahely-teremtésre
Kiemelkedően magas támogatás erdőink...
Partnereink

Médiaajánlat

 
Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom


Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2010 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.