 Fradi-győzelemmel rajtolt az NB I: Heinz-bomba és öngól is kellett Prukneréknek [Sport] 2010.07.31 10:31
A Ferencváros együttese 2-1-re legyőzte a Paksot az NB I nyitómeccsén. A vendég paksiak már a 8. percben vezetést szereztek, de Marek Heinz két perc múlva egyenlített, az első félóra végén pedig Szabó János szerzett öngólt, így a három pont a Fradié lett az idénynyitón.
iegyenlített játékkal kezdődött az NB I nyitómeccse, a 8. percben meglepetésre a Paks szerzett vezetést, Csehi beadását Bartha fejelte a hálóba. Mindössze két percig tartott a vendégelőny, a 10. percben Heinz első lövését még védte Kovács, a kipattanót azonban a cseh támadó a léc alá vágta. Ezután átvette az irányítást a Fradi, de a Paks kontrái is veszélyesek voltak, egy ilyen után Montvai szerezhetett volna gólt, de óriási helyzetben becsúszva nem tudta jól eltalálni a labdát. A 33. percben aztán vezetést szerzett a Fradi, Heinz labdájával Rósa húzott le az alapvonalig, középre adott labdáját Szabó rúgta saját kapujába. A félidő vége előtt még Ranilovicnak kellett óriásit védenie, Montvai fejesét szedte ki a levegőben úszva a felső sarok elől.
A fordulás után több lett a pontatlanság a csapatok játékában, mindkét oldalon akadtak kisebb-nagyobb helyzetek, de igazi ziccerig egyik csapat sem jutott. A hajrá felé közeledve megjött a paksiak lövő kedve, de sem Kiss, sem Montvai nem járt sikerrel. A hajrában mindkét csapat akart, főleg a Fradi kezdeményezett, de a helyzetek kimaradtak, sok volt a pontatlanság a csapatok játékában, így maradt a 2-1. A Ferencváros főleg első félidei jó játékának köszönhetően megérdemelten nyert a több veszélyes helyzetet is kialakító és jól küzdő Paks ellen az NB I nyitányán. Forrás: pepsifoci.hu
Vissza |