Gazdaság
Érdemes már most elgondolkodni az adókedvezményekről
MTI Kép: Pixabay
2017. január 11.

A magánszemélyek számára az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már ebben az évben a jogosultaknál marad a kedvezmények összege, nem utólag, az adóévet követően kapják vissza.

Kiemelte, hogy a családi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a személyi kedvezmény esetében is sokkal előnyösebb ez a megoldás az adózóknak. Tamásné Czinege Csilla elmondta: az egykulcsos adórendszer és a családbarát személyi jövedelemadó-kedvezmények, a tavalyi előzetes adatokat is figyelembe véve, összesen több mint 3600 milliárd forintot hagytak az adózóknál 2010 óta.

Következő adásunk
Téma: Fogyatékosság-barát Munkahely díjátadó rendezvény – Szabó Krisztián jegyző
Ezt követő adásaink