Kultúra
Roma kulturális központ készül
MTI Kép: MTI/Máthé Zoltán
2017. február 17.

Mindenki felelőssége a társadalmi felzárkózás, ami csak munkával és tanulással lehet sikeres – fogalmazott Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a romák helyzetéről rendezett budapesti konferencián.

A helyettes államtitkár a Romák oktatása, kulturális helyzete, jövőképe Magyarországon című rendezvényen kiemelte, a felzárkózáspolitika egyik kiemelt területe a művészet, mivel a kultúra terepén megszűnnek az ellentétek. Ezzel kapcsolatban azt mondta, nagy hiányossága az országnak, hogy még nincs cigány kulturális központ, de szerencsére már elindult ennek a tervezése. A központ Cziffra György zongoraművész nevét viseli majd, aki a nyomorból és a szegénységből küzdötte fel magát és lett világhírű, így élete példaértékű lehet mindenkinek.

A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) által az Emmi támogatásával szervezett konferencia fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kathy-Horváth Lajos, a Frokk igazgatója, a rendezvény főszervezője örömét fejezte ki, hogy a kormány komolyan veszi a roma felzárkózást, és súlyának megfelelően kezeli az oktatás, a munkahelyteremtés és a roma kultúra kérdését.

Dapev Plamen, a Cziffra György Országos Kulturális Központ projektvezetője elmondta, egy roma kulturális és módszertani-oktatási központot szeretnének létrehozni, amelynek célja, hogy terjessze, ismertesse és intézményesítse a cigány kultúrát a nemzeti felzárkózási stratégia irányvonalát követve. Hozzátette, a VIII. kerületi Tavaszmező utcában már kiválasztották a központ helyét, így nemsokára megkezdődhet az épület tervezése.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának vezetője arról beszélt, általában nagy dilemma, hogy elkülönített műsorokban, sajtótermékekben jelenjenek meg a romák vagy ugyanúgy foglalkozzanak a cigányság helyzetével az általános műsorokban mint a többségi társadalom problémáival.

Véleménye szerint mindkettőre egyformán szükség van, ennek pedig igyekszik eleget tenni a közmédia, amelynek missziójához tartozik a kisebbségek helyzetének bemutatása is.

A konferencia előadói között szerepel Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese, Csóka János, a Fővárosi Roma Nemzetségi Önkormányzat elnöke, Weisz Péter, a Mazsihisz elnöki tanácsadója, Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész és Oláh Ferenc, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

Most adásban
Téma: – Bozori Zsuzsanna, a Kisbéri Járási Hivatal vezetője és Baudentisztl Péter, a Tatabányai Járási Hivatal Hatósági Főosztályának vezetője
Ezt követő adásaink