Külföld
Négynapos ingyenes kárpátaljai szűrés indult
MTI Kép: pixabay
2017. március 17.

Négy kárpátaljai települést érintő négynapos ingyenes egészségügyi szűrővizsgálat- és méréssorozatot indított a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Külhoni Programja keretében a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata egyetemisták közreműködésével – ezúttal a Miniszterelnökség kárpátaljai kormánybiztosságának támogatásával – pénteken a Munkácshoz közeli Dercenben.

Az SE hallgatói, akik tavaly hat kárpátaljai magyar településen végeztek szűrővizsgálatokat, idén kárpátaljai diáktársakkal kiegészülve segítik elő a Munkácsi járás négy, részben vegyes ajkú településén a lakosok egészségügyi állapotának a javítását. A múlt évben a HÖOK kezdeményezésére indított program célja a többi között, hogy minél több magyarországi egyetemi hallgató ismerje meg Kárpátalját és lakóit.

Az MTI-nek nyilatkozva Veres Márton, a HÖOK elnöki megbízottja, a Külhoni Program vezetője elmondta: a négynapos méréssorozatot az SE hallgatói Dercen községben kezdték, majd a következő három napon további három közeli községben folytatják. A vizsgálatokkal lefedett négy település lakosainak száma összesen mintegy tízezer. Mint közölte, a részvétel a vizsgálatokon és a mérések ingyenesek, bárki jelentkezhet, a nem magyar ajkú érdeklődők vizsgálatában a kárpátaljai magyar orvostanhallgatók közreműködnek, szükség esetén tolmácsként. Jelezte, hogy az átfogó vizsgálatokat közel 80 orvostanhallgató végzi, köztük 11 az SE-en tanuló külföldi diák. Elmondása szerint a hallgatók egy része és a szervezők most a múlt évben szerzett tapasztalatokkal felvértezve érkeztek Kárpátaljára, s ezúttal a vizsgálati helyiségekben kialakított gyereksarkok játékait a szűréssorozat befejezésekor a helyi gyerekeknek ajándékozzák.

Az SE hallgatói az idei alkalommal is több mint tízféle szűrést és mérést végeznek Kárpátalján, köztük általános orvosi és fizikális vizsgálatot, melldaganatszűrést, vércukormérést, EKG- és fogászati vizsgálatot. A hallgatók több száz gyorsteszttel érkeztek a helyszínre, s az állapotfelmérés mellett egészségügyi tanácsadást is nyújtanak különböző szakterületeken, a vizsgálatokon részt vevők között vizet, óvszert és fogkrémet osztanak ki.

A magyarországi orvostanhallgatók idei kárpátaljai szűréssorozatát anyagilag támogató kormányhivatal vezetője, Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa az MTI érdeklődésére elmondta: példamutatónak tekinti a magyarországi orvostanhallgatók önkéntes kezdeményezését, amely követésre méltó lehet más szakokon tanuló diákok számára is. Kiemelte: Kárpátalján, ahol az ukrán gazdasági válság miatt nem irányul kellő figyelem az egészségügy finanszírozására, különös jelentősége van annak, hogy egy jó szomszédtól érkezik orvosi segítség önkéntes egyetemisták által végzett szűrővizsgálatok és egészségügyi, valamint életviteli tanácsadás formájában.

Fontosnak nevezte, hogy idén kárpátaljai orvostanhallgatók is bekapcsolódtak a vizsgálatok végzésébe. Nagy jelentősége van annak is – emelte ki –, hogy nemcsak a kárpátaljaiak részesülnek segítségben, hanem a Magyarországról érkezett egyetemisták is sok tapasztalattal gazdagodnak a jelenleg nagyon hátrányos helyzetű Kárpátalján, s az ott szerzett ismereteket hasznosíthatják a jövőben, hivatásuk gyakorlása közben.

Grezsa István azt is elmondta, hogy tavaly a sajtóból értesült az SE hallgatóinak úttörő kárpátaljai kezdeményezéséről, s ennek nyomán kereste meg a szervezőket a kormány támogatásának felajánlásával. Mint közölte, személyes jelenlétével – orvosként is – elismerését szeretné kifejezni az egyetemistáknak önzetlen és hiánypótló munkájukért.

Most adásban
Legjobbak - Zenei kívánságműsor
Ezt követő adásaink