Gazdaság
Varga: már érezhetik a családok a bérmegállapodás hatásait
kormany.hu/Nemzetgazdasági Minisztérium Kép: NGM
2017. március 20.

Tíz százalékkal, 273.800 forintra emelkedtek a keresetek januárban, ami azt jelenti, hogy a családok is érezhetik a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás hatását - jelentette ki Varga Mihály budapesti sajtótájékoztatón.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mérsékelt inflációt figyelembe véve kimagaslóan,

7,5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek,

ezzel 2013 eleje óta, azaz 49 hónapja töretlen a reálbérek emelkedése hazánkban, ami jól mutatja, hogy Magyarország erősödik.

A tárcavezető hangsúlyozta, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel megkötött megállapodás hatására olyan mértékű béremelés valósult meg az év elején, ami tovább növelheti a munkavállalási hajlandóságot és segíti a magyar munkaerő megtartását.

A kötelező legkisebb bérek emelését a kormány a munkáltatói adók csökkentésével, azaz a bérek után fizetett szociális hozzájárulási adó 27%-ról 22%-ra való mérséklésével segítette elő – tette hozzá. 2017. január 1-től nőtt a kétgyermekes családok által igénybe vehető kedvezmény összege, így esetükben az átlagosnál is gyorsabban nőttek a nettó keresetek – jegyezte meg.

Varga Mihály kiemelte, az intézményi adatok szerint

a versenyszférában soha nem látott mértékű, 87 ezres létszámbővülés következett be egy év leforgása alatt,

ami munkahelyek számának dinamikus bővülését jelzi. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a létszám így első alkalommal haladta meg a 2 milliót, ami történelmi csúcsnak számít 1999 vagyis az e körre kiterjedő létszámfelmérés indítása óta.

A foglalkoztatás növekedésében a gazdasági konjunktúra mellett lényeges szerepe van a kormány intézkedéseinek, a gazdaságfejlesztési programoknak, az adócsökkentéseknek és a Munkahelyvédelmi Akció kedvezményeinek.

Az erős munkaerő-kereslet fennmaradását segíthetik a vállalatok bejelentett kapacitásbővítései, az alacsony nyersanyagárak, a kormány intézkedései következtében fellendülő lakásépítések, valamint az EU-s források kifizetésének felgyorsítása – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

Kapcsolódó cikkek
Nőtt a bruttó átlagkereset

Idén januárban a bruttó átlagkereset 274 ezer forint volt, 10,0 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt.

Következő adásunk
A Békés Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink