Gazdaság
Közigazgatási egyeztetés előtt áll a génmegőrzési stratégia koncepciója
MTI Kép: pixabay.com
2017. április 20.

Napokon belül megkezdődhet a génmegőrzési stratégia koncepciójának közigazgatási egyeztetése, a teljes génmegőrzési vertikumra kiterjedő tervezet a Kárpát-medence őshonos növény- és állatfajait kívánja védeni ‒ mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a génmegőrzésre kiemelt figyelmet fordít, mivel az őshonos fajok Magyarország nemzeti kincsei, a haszonállatoknak és növényeknek kiemelkedő szerepük van a mezőgazdaságban. Hozzátette, hogy a genetikailag értékes állományok védelme nem csupán nemzeti érdek, hanem kötelezettség is, hiszen a biodiverzitás védelmét nemzetközi szerződések írják elő, az őshonos fajok ráadásul a génmódosítás terjedése miatt is egyre inkább felértékelődnek. Fazekas Sándor elmondta, hogy a növények és a haszonállatok génmegőrzése terén Magyarország kiemelkedő szerepet tölt be, a következő években pedig a már jól ismert fajok többek között a szürkemarha, rackajuh, komondor mellett újabb fajok kaphatnak kiemelt védelmet.

A sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Kárpát-medencében több ezer éves hagyománya van a növény- és gyümölcstermesztésnek, valamint az állattartásnak, az itt kialakult forma- és fajtagazdagság, a különleges klimatikus és ökológiai viszonyok kiemelt figyelmet érdemelnek. Hozzátette, hogy a génmegőrzés szerepe világszerte egyre jelentősebb, de a begyűjtés nem képes lépést tartani a fajok kihalásának ütemével.

Az államtitkár elmondta, hogy a génmegőrzéshez kapcsolódó feladatok az FM-nél több államtitkárságot érintenek, de nem állami szervezetekkel is egyeztetnek, mivel a magánkézben lévő tenyészetek is számos védett faj fennmaradásáért felelősek. A nemzeti parkok, állami ménesek és felsőoktatási intézmények mellett ezért magánszemélyek és vállalkozók közreműködésére is számít a minisztérium tette hozzá.

Mezőszentgyörgyi Dávid kiemelt génmegőrzési feladatokért felelős miniszteri biztos ismertette, hogy

a génmegőrzési stratégia koncepciója kiterjed a génmentésre és a génhasznosításra is.

Hozzátette, hogy a tervezet szerint biztosítani kell a szükséges intézkedések jogszabályi hátterét, a szervezeti struktúra kiépítését, biztosítani kell a szükséges beruházásokat és a mintegy 1 milliárd forintos éves működési költséget. Hangsúlyozta, hogy az FM kiemelt feladatnak tekinti a genetikailag értékes állományok bemutatását, a génmegőrzéshez kapcsolódó ismeretterjesztést is. A miniszteri biztos szerint a tervezett intézkedéseknek még ebben az évben kézzelfogható eredményei lehetnek.

Most adásban
Téma: „Hogy elhiggye a világ, Te elküldtél engem.” [Jn. 17,21] – Keresztény egység és reformáció – Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára
Ezt követő adásaink