Belföld
Lázár: a munkából élők költségvetése lesz a 2018-as
MTI / OPH Kép: MTI/ Koszticsák Szilárd
2017. április 20.

A munkából élők költségvetésének nevezte Lázár János miniszter a 2018-as büdzsét, amelynek tervezetét csütörtökön küldték meg a Költségvetési Tanácsnak, az előterjesztés várhatóan jövő héten kerül az Országgyűlés elé, és június 15-ig dönt is róla a Ház.

A Miniszterelnökség vezetője szokásos budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a jövő évi büdzsével azok járnak majd a legjobban, akik munkából élnek. Foglalkoztatás, családtámogatás, biztonság - szavai szerint ezek állnak a költségvetés középpontjában. Azt is mondta, hogy amikor a Fidesz kormányoz, nincs választási költségvetés. A tervezett 2018-as intézkedések közül a tárcavezető megemlítette az internet és a fogyasztásra szánt hal áfájának 5 százalékra csökkentését.

Megerősítette, hogy

2018-ra 4 százalék fölötti gazdasági növekedést, 2,4 százalékos hiányt és 72-73 százalékos államadósság-mértéket terveznek.

A költségvetés körülbelül 80 százaléka megy majd az ország működtetésére, 20 százalék pedig az ország fejlesztését szolgálja - mondta, hozzátéve: minden tárca legalább annyit kap, mint legutóbb, de általában nő a büdzséjük.

Lázár János közölte: a parlament elé kerülnek a jövő évi adótörvények - amelyek jelentős egyszerűsítéseket, a béremelések és az adócsökkentések fenntartását tartalmazzák majd -, a költségvetést megalapozó törvénycsomag, valamint az idei büdzsé módosítása is. Utóbbira azért van szükség, mert át kell vezetni benne a bérnövekedéseket, a járulékcsökkentéseket és az államadósság-csökkentésre szánt földértékesítési többletbevételeket. Összegzése szerint

a 2018-as egy visszafogottan, óvatosan, konzervatívan tervezett büdzsé.

A miniszter beszélt a paksi atomerőmű-bővítésről is, tudatva: a projektmenedzseri feladatokat kapó Süli János, a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt várhatóan május 2-án tesz esküt az Országgyűlésben. Indoklása szerint azért szükséges minisztert kinevezni, mert egy olyan kiemelt beruházásról van szó, amely jelentős hatást gyakorol a magyar nemzetgazdaságra, a GDP-re, az egész térségre. Hozzátette: Süli János gyakorolja majd a paksi projektcég tulajdonjogát, és az Európai Bizottsággal való kapcsolattartáson kívül - amely marad a Miniszterelnökségnél - hozzá kerül minden paksi kapacitásfenntartási kérdés.

A beruházás előkészítésének semmilyen akadálya nincs - jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője, aki hangsúlyozta: Magyarország sem a hiteltől nem függ - mert képes akár saját forrásból vagy az orosznál is olcsóbb hitelből finanszírozni az építkezést -, sem pedig a technológiától, mert az erőmű működtetéséhez szükséges üzemanyag bárhonnan beszerezhető. A pénzügyekről szólva kifejtette: eddig 100 millió eurót kell kifizetni az előkészítéssel összefüggésben, ami történhet a költségvetésből - amelyben megvan rá a fedezet -, az orosz hitel lehívásával - amelynek visszatörlesztésére 60 napon belül lehetőség van - vagy nemzetközi konzorcium által biztosított államkötvénylejegyzésből. Az államadósság-kezelőnek és a gazdasági tárcának a költségvetési szempontból legoptimálisabb megoldást kell választania - jelezte. A beruházással összefüggésben a politikus szorgalmazta a kalocsai Duna-híd építésének felgyorsítását.

Lázár János ismertette azt az energiafüggetlenségre vonatkozó kormányzati célkitűzést is, amelynek lényege, hogy Magyarország saját maga tudja előállítani a szükséges áramot. A kabinet terve az, hogy 50 százalékban a paksi erőmű szolgálja ki a magyar igényeket, a másik 50 százalék pedig zöldenergiából - elsősorban napenergiából - származzon - közölte. A hagyományos - például szénalapú - energiatermelő kapacitások sorsát firtató kérdésre azt felelte: ezek maradnak, amíg tudnak.

Az OrientPress kérdésére válaszolva elmondta, hogy

a kormány a megújuló energiaforrások közül egyelőre nem támogatja a szélenergia-felhasználást.

Környezetvédelmi és lakossági aggályok miatt a szélparkok létesítésével kapcsolatban a kormány várakozó állásponton van - közölte a miniszter, hozzátéve, a teljes energiafüggetlenség elérését 20-30 éven belül reális lehetőségnek tartja.

A miniszter azt is elmondta: a kereskedelempolitikát érintő tervezett változtatásokkal kapcsolatban a gazdasági kabinet arra jutott, hogy újabb tárgyalásokra van szükség a munkaadók, a munkavállalók és a fogyasztóvédelem képviselőivel, így lehet, hogy ebben a ciklusban nem lesz döntés.

Nehezen boldogulunk a multik megregulázásával",

mert "sok barátjuk van" minden szinten - fogalmazott. Kérdésre megjegyezte: sajnos úgy alakult a magyar gazdaság szerkezete, hogy ma a Tesco a legnagyobb munkaadó Magyarországon, ami "egy elég fontos érv". Hozzátette, hogy a dolgozók havi két szabad vasárnapjával kapcsolatos véleményével a kormányzatban kisebbségben van, mert a többség szerint az érintetteknek kellene erről megegyezniük.

A miniszter a tájékoztatón az adóbürokrácia csökkentése mellett foglalt állást. Közölte: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megújításának stratégiáját megtárgyalta a kormány, azt a versenyképesség javítása érdekében kell végrehajtani 2018 után. Kérdésre elmondta, hogy a szervezetet a jövőben is államtitkár vezeti, s 2018 előtt nem lesz lehetőség arra, hogy a vállalkozások adóbevallásának tervezetét is elkészítse a NAV.

A kormány megtárgyalta azt is, hogy 2018 nyarán 60, illetve 90 ezer gyermek vehet részt nyári táborban, ez egy 14 milliárdos európai uniós program lesz; a Kárpát-medencében a határon túl pedig 12 ezerrel bővítik a magyar óvodai férőhelyeket a meglévő 48 ezer mellett. Ez 17,5 milliárdos beruházás - tette hozzá.

Azt is közölte, hogy a kormány javasolja a jogtanácsosi tevékenység újraszabályozását és az ügyvédi tevékenység pontosítását.

A munkaidő-elszámolással kapcsolatos munkatörvénykönyv-módosítási javaslatról a miniszter azt mondta: a kormány még nem tárgyalt róla, de meg kell vitatni, neki vannak fenntartásai, és osztja a szakszervezetek egyes aggályait.

Következő adásunk
Téma: Gyermeknap Újbudán – Hőnyi Gyula ügyvezető igazgató, KözPont Kft.
Ezt követő adásaink