Kultúra
Szeptember közepéig várja a látogatókat a Lajta Monitor Múzeumhajó
honvedelem.hu Kép: Tischler Zoltán
2017. április 21.

Immár negyedik éve, hogy a Parlament északi részén kialakított kikötőben horgonyt vetett és megnyitotta fedélzetét a látogatók előtt a Lajta Monitor Múzeumhajó. Az idei ünnepélyes megnyitón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes mondott beszédet április 20-án.

Egészen szeptember közepéig várja a látogatókat a Lajta Monitor Múzeumhajó, amelyet évek óta a Parlament északi része előtt horgonyoznak le és nyitnak meg a történelem iránt érdeklődő nagyközönség előtt.

A hajó története bővelkedik a fordulatokban. A Lajta és testvérhajója, a Maros voltak Európa első folyami monitorai, amelyekre Coles-rendszerű lövegtornyot építettek. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) tájékoztatása szerint 1871-ben bocsátották vízre. Ezután 46 éven keresztül Leitha néven az Osztrák-Magyar Monarchia dunai hadiflottájában szolgált. Részt vett Bosznia 1878-as elfoglalásában, majd az első világháború belgrádi és al-dunai harcaiban. 1918 áprilisában szerelték le.

A Tanácsköztársaság idején egy hónapig Lajta néven ismét szolgálatba állították, amikor részt vett a Komárom és Esztergom közötti Duna-szakaszon folyó harcokban, majd testvérhajójával, a Maros monitorral együtt az antikommunista „monitor lázadás” résztvevője és névadója volt. 1928-tól méltatlan szerepre kárhoztatták: 65 éven át úszó munkagépként használták. Az önkéntes hajómentők küzdelmének köszönhetően 1992-ben védett műemlékké nyilvánították és a HM HIM-hez került.

Fotó: Tischler Zoltán

2008-as helyreállítását követően 2010. augusztus 20-án tartották ünnepélyes újrakeresztelését, s a Lajta Monitor Múzeumhajót az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (MH 1. HTHE) tiszteletbeli zászlóshajójává nevezték ki.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori csúcskategóriás harci járművét április 20-án, csütörtökön nyitották meg ünnepélyesen újra. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a hajó történelmi és szimbolikus jelentőségét hangsúlyozta.

„A mai nap egyszerre ünnep és emlékezés. Ünnep, mert a hajó itt áll újra, várva a látogatókat, és emlékezés, mert általa gondolunk mindazokra a magyar katonákra is, akik egykor rajta szolgáltak” – mondta a miniszterhelyettes.

A megnyitón – amelyen részt vett Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes is – az MH 1. HTHE hadihajójának díszsortüze mellett koszorút bocsátottak a vízre a Lajtán szolgáló hősi halált halt matrózok emlékére.

Most adásban
Téma: – Bozori Zsuzsanna, a Kisbéri Járási Hivatal vezetője és Baudentisztl Péter, a Tatabányai Járási Hivatal Hatósági Főosztályának vezetője
Ezt követő adásaink