Kultúra
Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit
MTI Kép: kult.hu
2017. június 15.

Gazsó György, Szikszai Rémusz és Krisztik Csaba a Kaszás Attila-díj idei jelöltje. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 8-án a Győri Nemzeti Színházban, az országos színházi évadnyitón.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Gazsó György Jászai Mari-díjas színész, a Radnóti Miklós Színház, Szikszai Rémusz színész, rendező a Szkéné Színház és Krisztik Csaba színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja jutott – jelentette be Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a díj jelöltjeit bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Az 500 ezer forinttal járó díj, amelyet tizedik alkalommal adnak át, a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

„Nehéz dolga lesz a 'zsűrinek', a közönségnek” – fogalmazott a helyettes államtitkár a díj idei jelöltjeinek életútját ismertetve.

Fotó: kult.hu

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere felidézte: a Kaszás Attila-díjat 2008-ban a Mozaik Művészegyesülettel közösen a magyar kultúra napja alkalmából alapították azzal a céllal, hogy olyan díjat hozzanak létre, amelyről a pályatársak, a színészek dönthetnek és nem a politikusok. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben megváltoztatták a szavazási eljárást, és azóta az utolsó fordulóban a három jelölt közül a közönség választhatja ki, hogy ki kapja az elismerést.

A díjra a magyar nyelven játszó, állandó társulattal rendelkező színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták. Az idén 38 nevezés érkezett. A nomináltak a második szakaszban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.

Fotó: kult.hu

Hóvári János, a díjat lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója kiemelte: a kultúra tartja össze a magyar nemzetet. Elmondta: a Kaszás Attila-díjjal a nemzet kifejezi háláját, tiszteletét a színészeknek.

Vasvári Csaba színész, a Mozaik Művészegyesület, a díj társalapítójának képviselője elmondta: a jelöltekre csütörtöktől augusztus 20-ig lehet szavazni a www.kultura.hu/kaszasattiladij oldalon.

Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor és Schneider Zoltán vehette át.

Következő adásunk
Téma: Kiemelkedő sportrendezvények a 18. kerületben – Lévai István Zoltán alpolgármester
Ezt követő adásaink