Belföld
52 szervátültetett sportoló tett esküt 
Emmi Kép: Pixabay
2017. június 18.

Az ünnepélyes eskütételen Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár köszöntötte az 52 fős magyar csapatot, akik hazánkat fogják képviselni a spanyolországi XXI. Szervátültetettek Világjátékán, június 25. és július 2. között. Az idei eskütétel egyben 30 éves jubileumi ünnepség is, mert a magyar szervátültetett sportolók 30 évvel ezelőtt vettek részt először számukra rendezett nemzetközi versenyen.

„Örömteli érzés számomra, hogy egy olyan csapat előtt állhatok, akik már megvívták életük csatáját és győztesként álltak fel belőle. Olyan elhivatott, igazán küzdeni tudó közösség tagjai Önök, akik a kihívásokra adott válaszukkal példaképek a társadalom minden tagja számára” – fogalmazott Szabó Tünde. Majd hangsúlyozta, hogy a csapat tagjai „megmutatták a sport lélek- és test gyógyító erejét. Azt, hogy a mindennapos testmozgás, az új célokért való küzdelem, az egymás, és saját maguk felett aratott győzelmek képesek legyőzni a legnagyobb ellenfelet, a betegséget is.”

Colin White, a világjátékokat szervező World Transplant Games Federation elnökségi tagja külön megköszönte a Magyar Kormánynak a magyar csapat számár nyújtott támogatást.

A világjátékokra utazó küldöttséget köszöntötte Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság első embere, valamint Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének az elnöke is.

Az idei évben huszonegyedik alkalommal rendezik meg a szervátültetett társadalom legrangosabb eseményét, a Szervátültetettek Világjátékát, ahol kétévente 10 sportágban átlagosan 55-60 ország sportolói mérhetik össze az erejüket. A nemzetközi versenynek idén Málaga ad otthont.


Következő adásunk
Téma: Fókuszban a Nemzeti konzultáció – Gulyás Gergely frakcióvezető, Fidesz
Ezt követő adásaink