Gazdaság
Erdőtelepítési pályázatokkal segít a kormány 
MTI/FM Kép: Pixabay
2017. június 18.

A hatalmas pusztítást okozó áprilisi hó a vegetációs időszakban érte a mátrai területeket, a károk elhárítása, majd a felújítás a tönkrement erdőterületeken fontos feladat, a kormány megfelelő pályázatokkal segíti az erdőtelepítést – mondta az MTI-nek szombaton a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor egy erdészeti bemutatón vett rész Gyöngyössolymoson, majd a kárt szenvedett erdőterületeket járta be, illetve megismerkedett az Egererdő Zrt. kármentő munkájával. A miniszter kijelentette: rendkívüli pusztítás történt, ami több évi munkát ad az erdészet dolgozóinak és vállalkozóinak. Meg kell tisztítani a területet, le kell termelni a famennyiséget, majd újra kell telepíteni az erdőt – mondta.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországon 22 erdőgazdaság kezel mintegy egymillió hektár erdőterületet, az országos erdőállomány felét. Az erdészetek példaszerűen gazdálkodnak a rájuk bízott javakkal – tette hozzá.

Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cég három megye – Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén – területén gazdálkodik, csaknem 75 ezer hektáron.

Következő adásunk
Téma: Meeting Of Styles – Magyarországra ért a nemzetközi streetart és graffiti rendezvénysorozat – Árvay Márton főszervező
Ezt követő adásaink