Belföld
Többfunkciós sportcsarnokkal gazdagodott Répcelak 
MTI Kép: Illusztráció, Pixabay
2017. június 18.

Ünnepélyes keretek között adták át szombaton délután a Vas megyei Répcelakon a TAO-támogatással és önkormányzati forrásból 700 millió forintért felépült, 300 néző befogadására alkalmas Répce sportcsarnokot.

Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minél többen sportoljanak, megőrizzék egészségüket, a fiatalok pedig a sportban is kibontakoztathassák a tehetségüket.

Hozzátette: a Répce Sportcsarnok, azon túl, hogy a helyi építészek, a kivitelezők munkáját dicséri, újabb remek példája annak, hogyan segíti a TAO támogatási rendszer többek között a sportinfrastruktúra fejlesztését, ezáltal az utánpótlás-nevelés hatékonyságának növelését, valamint a sportos életmód népszerűsítését, így végső soron széles körben az egészség megőrzését. Mint mondta, ezért épültek és épülnek hiánypótló sportlétesítmények országszerte.

Az új multifunkcionális csarnok egy több mint 1100 négyzetméteres, kettéválasztható, kézilabda-, kosárlabda- és röplabda-mérkőzések megtartására alkalmas pályával, 140 négyzetméteres aulával, 170 fős emeleti lelátóval, irodával, klubszobával és konditeremmel rendelkezik. A szabványos kézilabdapálya mellett három edzőterem is épült. A létesítmény a városban működő kézilabdaklubnak nyújt otthont, délelőttönként pedig az általános iskolások testnevelés óráit tarthatják benne.

Az eseményen szintén beszédet mondott Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Szabó József, Répcelak polgármestere.

Most adásban
2023, avagy Futurisztikus utazás, a közigazgatási képzés galaxisában
Ezt követő adásaink