Közigazgatás
Hatékonyságnövelés pénz nélkül?
OPH Kép: evolllution.com
2017. június 19.

A gazdaságban a kommunikáció, a bizalom, a hírnév, az úgynevezett „puha tényezők” nagyon komoly szerepet játszanak. Többszörös hatékonyságot, többszörös nyereséget, pénzügyi eredményt hoz ezen tényezőknek tudatos felhasználása – emelte ki a pénz nélküli hatékonyságnöveléssel kapcsolatban Szeles Péter szakértő a Rádió Orienten.

Pénz nélkül is jelentős mértékben növelhető a hatékonyság. Elanyagiasodott társadalmunkban azt mondják, hogy minden pénzben méretik: az ember tehetsége, munkaereje, kvalitásai, munkaideje, sőt még kora is. Egy ilyen közgondolkodásban, elsősorban a gazdasági szférában pénzben mérik az egyént – állapította meg Szeles Péter. Az, hogy ki mennyit keres, egy olyan mérték is, amely elhelyezi az egyént az elitbe, a középmezőnybe vagy a leszakadók közé.

Nagyon sok cégnél, szervezetnél úgy gondolják, hogy az alkalmazottak motiválását pénzzel lehet a leghatékonyabban elérni. Ez önmagában igaz, de meg is lehet cáfolni – mutatott rá a szakértő. Egy közösség, amelyben jó érzéssel tudnak teljesíteni, amelyben felszabadultnak érzik magukat a dolgozók, többet jelenthet a nagyobb fizetésnél egy stresszesebb miliőben, amely aztán kihat az egészségükre is. Fontos, hogy az ember lássa a munkája értelmét, azonosuljon vele, évek múlva is büszke lehessen rá. Épp a feladata és a büszkesége miatt ad bele apait-anyait a munkájába, presztízskérdés, hogy a munkája tökéletes legyen, és határidőre elkészüljön vele. Számára fontos a hatékonyság és a minőség. A főnökei jó kommunikációval elérték, és megmutatták neki a munkája értelmét, úgymond beavatták. Jó szervezeti kultúrával, kommunikációval lehet hatékonyságot növelni.

A jó vezető megtiszteli a kollégáit azzal, hogy információt ad nekik, s kíváncsi arra, hogyan fogadják, mi a véleményük róla.

Az információs társadalom korát éljük, ebben a világban kommunikáció nélkül nem lehet senki sikeres. A magas bizalmi szintű szervezetek profitja háromszorosan haladja meg az alacsony bizalmi szintű szervezetek pénzügyi eredményét. Ez azt jelenti, hogy a vezető és a beosztott között működik a bizalom, és egy bizalomra épülő szisztéma a statisztika szerint háromszor nagyobb eredményeket biztosít. A kommunikáció és a bizalom mellett a harmadik kulcselem a reputáció, a hírnév.

A gazdaságban ezek a „puha tényezők” nagyon komoly szerepet játszanak, többszörös hatékonyságot, többszörös nyereséget, pénzügyi eredményt hoz ezen tényezőknek a tudatos felhasználása. Ezzel a módszerrel mindenképpen pénzt lehet megspórolni. Abban a pillanatban, hogy az ösztönzésnek, a motivációnak ezeket a „puha” megoldásait részesítik előnyben a szervezeten belül, kiszámítható, forintra pontosítható, hogy milyen összegeket takarítanak meg. De ennél több pénzről van szó, mert a hagyományos munkavégzés mellett óhatatlanul olyan problémák jelennek meg a termékben, a szolgáltatásban, a munkatárasak magatartásában, amelyekkel a külvilág, a vevő, a fogyasztó találkozik. A Rádió Orient vendége elmondta, ezek szélsőséges esetben akár olyan mértékű elégedetlenségekhez, sőt perekhez vezethetnek, amelyek után nagyon komoly bírságokat kell kifizetni. A cég, a vállalat anyagi károkat szenved.

Ha a károkat és a megspórolt összeget összeadják, akkor kapják igazán meg az anyagi, pénzben kifejezhető eredményét annak, hogy a „puha” megoldásokra figyelmet fordítottak.

A szakértő kiemelte az emberierőforrás-menedzsment jelentőségét is. Ez az a szakterület, amely tradicionálisan a motiváció témakörét felügyeli a szervezetek életében. Ők tesznek javaslatokat megoldási módokra, az ösztönző rendszerekre, a jutalmakra, a kafetériára is. De ez mind a pénz világa. Az ösztönzésnek van néhány „szoftos” megoldása is, például a már említett kommunikáció, amivel nagyszerűen lehet motiválni. E téren a HR nemzetközi gyakorlatában vannak megoldások, ilyen például a sétáló menedzsment intézménye, amikor is ez első számú vezetőnek bizonyos útvonalakat írnak elő a szervezeten belül, s ezek az útvonalak érintik a különböző részlegeknél dolgozó olyan alkalmazottakat, kollégákat, vezetőket, akiknél valamilyen probléma van. A vezető felteszi a kérdéseit, javaslatokat tesz, vagy akár konkrét megoldásokat nyújt a problémák megoldására.

A vezetőket ma már minősítik szerte a világban. Ehhez többféle szempontot használnak, az egyik a dolgozók támogatottsága. Tavaly egyetlen olyan cég volt a világon, ahol a vezérigazgató 100%-os támogatottságot élvezett. Sok cégnél 90% körüli, és az már nagyon-nagyon jó érték. Az már egy kiváló vezető, aki több mint 90%-ban tudja motiválni a dolgozóit abban, hogy támogassák, valamint akarják megvalósítani az ő általa kijelölt célokat.

Ilyen közösségekben fantasztikus energiák szabadulnak el, s majdnem biztos, hogy teljesítik a célt.

Számtalan, nagy sikerű, hatalmasra fejlődött, saját iparágának vezető cégei, vállalkozásai pénzügyi, piaci eredményeikkel, vállalati kultúrájukkal demonstrálják, hogy a hatékonyságot lehet növelni pénz nélkül is – mondta el összegzésképpen Szeles Péter.

Hatékonyság-növelés pénz nélkül?
Rendhagyó szakmai disputa Dr. Szeles Péterrel, a kérdés szakértőjével
A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás szakértője
Kapcsolódó cikkek
A jövő főnöke a magabiztos nő

Nemzetközi kutatások bizonyítják, lényegesen magasabb az alapvető jövedelmezőségi mutató a vállalatoknál, ahol nők is részt vesznek a cégek irányításában.

„Ne neurotizálódjon a szervezet”

A változások és kihívások kezelését segítheti a szervezetfejlesztés – mondta Komor Levente.

Következő adásunk
Téma: Kiemelkedő sportrendezvények a 18. kerületben – Lévai István Zoltán alpolgármester
Ezt követő adásaink