Életmód
Díjakat kaptak a Bajcsy-Zsilinszky Kórház dolgozói
OPH Kép: Bajcsy-Zsilinszky Kórház
2017. július 3.

Bodnár Attila főigazgató a Semmelweis-napi ünnepségen köszönte meg a dolgozók egész éves áldozatos munkáját. Külön kiemelte, hogy a kórház területén épülő új kőbányai szakrendelővel az intézmény újabb jelentős lépést tesz a betegellátás színvonalának emeléséért.

A Semmelweis-napot idén június 29-én ünnepelték a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Az ünnepségen díjak, elismerések és kinevezések átadására került sor.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért emlékéremmel kitüntettek tevékenysége meghatározó az intézmény fejlődésében. Idén ezzel az életműdíjjal Kiss Tamás urológus főorvos és Gulácsi Erzsébet reumatológus főorvosnő munkáját köszönték meg.

Éves munka elismerése
Bajcsy-Zsilinszky Kórház

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevél várományosai azok, akik az intézmény működését, fejlődését erkölcsi és anyagi támogatásukkal kiemelkedő mértékben segítették. Ebben az évben Ludwig Endre infektológus professzor úrnak a kórházi fertőzések megelőzésében végzett munkájáért, Kustos Editnek, az Ecolab-Hygiene Kft területi vezetőjeként innovatív fertőtlenítési eljárások bevezetéséért, Gajdácsi Józsefnek, az Állami Egészségügyi Központ stratégiai főigazgató helyettesének, a betegellátás és a gazdaságosság egyensúlyának megteremtéséért ítéltük oda.

Elismerő oklevél átadása
Bajcsy-Zsilinszky Kórház

A Bodnár Attila főigazgató által alapított Főigazgatói elismerő oklevelet kimagasló szakmai munkájáért 11 dolgozó, a Főigazgatói dicséretet 26 dolgozó vihette haza.

A főigazgató átadta a Főtanácsosi és Tanácsosi, a Főmunkatársi és Munkatársi, valamint a Főorvosi, Adjunktusi és Alorvosi kinevezéseket is.

„Eredményeink egy dinamikusan fejlődő intézetet, pozitív jövőképet mutatnak a ránk bízott 2 milliós lakosságnak és a csaknem kétezer dolgozónknak. Köszönjük munkatársaink elkötelezettségét!”nyilatkozta Bodnár Attila főigazgató.

Következő adásunk
Téma: A Kúria jogegységesítő szerepe – Lomnici Zoltán elnök, Emberi Méltóság Tanácsa és Darák Péter, a Kúria elnök
Ezt követő adásaink