Kultúra
Búcsúszentlászlón találkoztak a Szentlászló települések
Miniszterelnökség
2017. július 15.

Felelősek vagyunk egymásért, felelősek vagyunk szülőföldünkért és hazánkért – hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a XXII. Kárpát-medencei Szentlászló települések találkozóján Búcsúszentlászlón.

A helyettes államtitkár kiemelte: a 940 évvel ezelőtt trónra lépő Szent László király alakja összeköti a nemzetet és egységet teremt azok között, akik Szent László nevét viselő településeken élik mindennapjaikat.

Szilágyi Péter úgy fogalmazott: a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2017-re azzal a céllal hirdette meg a Szent László-évet, hogy a nemzet emlékezetében megújítsuk azt, amit a lovagkirály ránk örökül hagyott: hogy felelősek vagyunk egymásért, felelősek vagyunk szülőföldünkért és hazánkért. Hangsúlyozta: nemzetünk akkor volt erős, amikor össze tudtunk fogni, jövőnk akkor ívelt felfelé, amikor volt hitünk saját magunkban.

A helyettes államtitkár megköszönte a találkozó résztvevőinek, hogy kitartanak az 1991-ben megalapozott barátság mellett és 1996 óta évről évre megrendezik a találkozót, hűen ápolják az összetartozást kifejező szép hagyományt.

A háromnapos rendezvény pénteki napja szoboravatással folytatódott, amelynek keretében leleplezték a Márkus Péter által készített Szent László-szobrot a település központjában.

Téma: Csúcspontjához ért a Szent László Emlékév
Vendég: Gaal Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke
A műsort vezeti: Adorján András
01:52 Óriási érdeklődés- számos program
05:26 Rómából jött Szent László lángja
09:12 Kiállítás Krakkóban
11:30 Ünnepség Szabolcsban, az egykori zsinat helyszínén
16:38 Győri konferencia- Szent László ábrázata
20:34 Búcsúszentlászló találkozó
22:40 Kőbányai Szent László kultusz
24:57 Tudományos konferenciák
Kapcsolódó cikkek
Újra Szent László Napok Nagyváradon

Június 19–25. között, immár ötödik alkalommal ad otthont Nagyvárad a Szent László Napok rendezvénysorozatnak. 

Átadták a Szent László-díjat és a díszpolgári címeket Kőbányán

A Szent László-díjat Maróth Miklós , a díszpolgári címet György István kapta.

Szent László Napokat tartanak Nagyváradon

Kezdetét vette az V. Szent László Napok programsorozat Nagyváradon

Szent Lászlót ünnepelték Nagyváradon

Szent László zarándoklatot tartottak vasárnap Nagyváradon a városalapító király szentté avatásának a 825. évfordulóján.

Potápi: Szent Lászlónak köszönhetjük, hogy ma is itt vagyunk

Szent László megszilárdította a kereszténységet – mondta csütörtökön a Debreceni Egyetemen az államtitkár.

Most adásban
Miska Huszár ugrani készül – Dr. Szeles Péter
Ezt követő adásaink