Belföld
Felavatták az újiregi Büszkeségpontot 
MTI Kép: Skanzen
2017. július 15.

Kötelesség az ’56-os hősök emlékének ápolása, mert a mai szabadság nekik köszönhető – mondta a Miniszterelnökség államtitkára az újiregi Büszkeségpont avatásán szombaton.

Potápi Árpád és a kevesebb mint ötszáz lelkes Tolna megyei település, Újireg polgármestere, Pethes József leplezte le a faluháza mögött állított ’56-os emlékművet. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az 1956-os budapesti tüntetések hulláma október 26-án érkezett meg Tolna megyébe. Bonyhádon zajlott az első nagy tömegeket megmozgató tüntetés, majd számos településen voltak kisebb-nagyobb megmozdulások.

A budapesti eseményektől távol is küzdött és kitartott a magyar nép

– mutatott rá.

Tolna megyében is voltak áldozatok, elítéltek, bebörtönöztek forradalmárokat. „Köszönettel és hálával tartozunk hősiességükért, hazaszeretetükért” – húzta alá Potápi Árpád, hangsúlyozva, hogy sohasem szabad elfeledni a 61 éve történteket. A Büszkeségpontok, köztük immár az újiregi is erre emlékeztet.

Pethes József polgármester megjegyezte, hogy nem helybeli hősöknek állítottak emléket, hiszen „Újireg nem vett részt az 1956-os eseményekben, nincs hőse”. Az emlékművel azokra a magyar fiatalokra emlékeznek, akik „nemcsak a fővárosért, a vidéki városokért, hanem az egész országért vonultak harcba”.

Az 1956-os hősöknek és az áldozatoknak emléket állító „Büszkeségpontot” Újireg önkormányzata az 1956-os Emlékév alkalmából meghirdetett pályázat jóvoltából, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával hozta létre.

Most adásban
Napi kérdés: Milyen irányba, és milyen módszerekkel fejlesszem a szervezetet? – Hónig Péter menedzsmentszakértő
Ezt követő adásaink