Életmód
Csodák Óbudán – új helyre kerül a Csodák Palotája
Világgazdaság Kép: Wikimedia/Kaboldy
2017. augusztus 8.

Bezár a Csodák Palotája a Camponában, ahonnan szeptemberben Óbudára költözik, az ottani Playbar alatti területre. A két különböző profil egyesülésével Európa legnagyobb tudományos szórakoztatóközpontja jön létre a Kolosy térhez közeli üzletközpontban.

Öt esztendő után elköszön a Campona bevásárlóközponttól az évi 160 ezer látogatót vonzó Csodák Palotája (Csopa), amely a tavaly Óbudán nyílt Csopa Playbar alatti területre költözik be, az egykori Új Udvar, ma Buda Entertainment & Gastro néven üzemelő Bécsi úti üzletközpontba – tudta meg a Világgazdaság.

Megkeresésükre Mizda Katalin, a Csodák Palotája Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a hosszú távra kibérelt ötezer négyzetméteres területen egyesülő tudományos szórakoztató-központ októbertől közös, azaz egységes belépővel lesz látogatható. Az összeköltöztetést részben a kényszer szülte, miután a Camponában bérelt mintegy 1800 négyzetméteres területet kinőtték, és nem sikerült további időszakra, illetve további területeket megfelelő feltételekkel bérelniük. Idén májusra, a Csopa Playbar egyéves születésnapjára eldőlt, hogy a forgalmas tömegközlekedési csomópontban – HÉV-vel, buszokkal és a budai fonódó villamosjáratokkal is megközelíthető helyen – lévő üzletközpontba költözik át felújítva az eredeti kiállítás is.

Ezzel a Bécsi úton megszületik Európa egyik legnagyobb alapterületű, több mint 250 játékos elemet felvonultató tudományos szórakoztató-központja – hangsúlyozta Mizda Katalin. Az 1996-ban, Közép-Európában elsőként létrejött Csodák Palotája science center ötlete Öveges professzoré volt, aki a természettudományok játékos formában történő tanításának egyik úttörője és legnagyobb mestere volt.

A tervek szerint a Camponában még augusztus 31-ig látogatható kiállítás a költözés miatt egy hónapos szünetet tart, miközben az óbudai Playbar csak egy-két napra zár majd be az informatikai rendszer összehangolása miatt. Mizda Katalin elmondta: ha rajtuk múlik, a következő évtizedeket már a Buda Entertainment & Gastro épületében töltik.


A Világazdaság teljes cikke itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek
„A tudomány körülvesz a Csodák Palotájában”

Az élelmiszerpazarlás és az erdőtűz megelőzés fontosságáról is szól a Csodák Palotájában nyílt időszaki kiállítás, amely augusztus végéig látogatható.

Most adásban
Téma: A hideg nyalat története
Ezt követő adásaink