Belföld
Jelentős károkat okozott a hétvégi vihar
OPH/Mabisz Kép: Horváth Fanni OPH
2017. augusztus 10.

Szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett a biztosító társaságokhoz az augusztus 6-i, vasárnapi vihar okozta károkkal kapcsolatban. A leginkább érintett településről, Orosházáról több mint ezer kárt jelentettek be az ingatlantulajdonosok – tette közzé az első összesítést a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A múlt vasárnapi hidegfront hatalmas viharral érte el az országot, a szerda délig bejelentett károk száma elérte a 8 ezret, a becsült kárérték pedig megközelítette a 600 millió forintot. A 8 ezres darabszám csupán a lakossági ingatlanokat érinti, a jelzések szerint jelentős károk keletkeztek egyes középületekben is, illetve fakidőlések, valamint jégverés következtében sok helyen gépjárművek is sérültek.

Több biztosító jelezte, hogy már a hétfői napon átcsoportosította kárfelmérő szakembereit a különösen érintett területekre annak érdekében, hogy mielőbb meg tudják kezdeni a károk felmérését. Becslésük szerint a kár-darabszám még jelentősen emelkedhet, mivel sokan még jelenleg is a kármentést végzik, ideiglenes fedést helyeznek a sérült tetőkre, illetve vízmentesítik az elöntött alagsori helyiségeket, és csak azt követően fordulnak a biztosítóhoz.

A legsúlyosabb károk Békés megyében történtek, a bejelentések száma már most meghaladja az 1600-at. A településeket illetően Orosháza, Püspökladány, illetve a főváros volt leginkább érintett. Sok helyen a tető sérülését követően súlyos beázások történtek az ingatlanokban. A dió nagyságú jég a gépjárművekben, az ingatlanok tetőszerkezetében, azok homlokzataiban és a redőnyökben okozott kárt.

A leggyakoribb kár-okként a biztosítási szakemberek a vihart, a villámcsapás indukciós hatását, a jégverést, valamint a beázást jelölték meg.

A vasárnapi viharban helyenként rendkívül erős villámtevékenységet mértek a műszerek. Direkt villámcsapások-károk is történtek: több helyen keletkezett tűz a villámcsapást követően. Igen sok helyről jelentettek a villámcsapások másodlagos – indukciós – hatása miatt bekövetkezett káreseményt, számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök, illetve háztartási készülékek sérültek meg vagy mentek tönkre.

A hazai biztosító társaságok 2010 és 2016 között 330 ezer esetben, összesen több mint 25 milliárd forintot fizettek ki villámcsapások okozta károkra. A kárstatisztikákból kiderül, hogy emelkedik a villámcsapások indukciós hatása miatti károk száma. Ennek oka az is, hogy a korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében.

A jelenség fontosságát és gyakoriságát felismerve, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és a Magyar Biztosítók Szövetsége közös ajánlást dolgozott ki a túlfeszültség okozta károk megelőzésére. Az ajánlás elérhető a MEE és a MABISZ honlapján

Most adásban
2023, avagy Futurisztikus utazás, a közigazgatási képzés galaxisában
Ezt követő adásaink