Életmód
Zalaszabari táborban gyógyulnak gyerekek 
MTI Kép: Reuters/Lucas Jackson
2017. augusztus 10.

A civil kezdeményezés, a közösségi összetartás szép példájának tartja az egészségügyért felelős államtitkár a Zalaszabarban működő Gyógyuló Holnapocska tábort, ahol a betegségből gyógyuló gyermekeknek lehetőségük van a nyaralásra.

Ónodi-Szűcs Zoltán csütörtökön a helyszínen tett látogatásakor kiemelte: a civil kezdeményezés nagyon jó ügyet szolgál, ezért az állam is segít abban, hogy sikerre jusson.

Emlékeztetett arra, hogy önkéntes alapon több intézmény és cég segíti a tábor működését, a támogatással az emberek azt is kifejezik, hogy a közösséghez tartoznak.

Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik és segítették a tábor munkáját, és munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a gyógyuló gyermekek „tudnak mosolyogni”.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta: a Gyógyuló Holnapocska táborban ezen a héten égéssérült és anyagcsere-betegségben szenvedő gyermekek táboroznak. A nyaralás jó lehetőséget ad arra, hogy az akut betegség, égési sérülés, műtéti sorozat után a gyermekek „idegrendszere kisimuljon” – fogalmazott, hozzátéve, a gyermekek egymástól is sokat tanulnak.

A gyerekekkel kórházi szakemberek – rezidens orvos, nővér, gyógytornász, pszichológus hallgató – is érkeztek a táborba. Figyelnek a résztvevők minden rezdülésére, úgy bánnak velük, mint egészséges gyermekekkel, és közben úgy is, mint akik speciális gondozást igényelnek – tette hozzá Velkey György.

Kitért arra is, hogy az akut betegség után nagyon sok stressz éri a családot. A gyógyuló gyermekeket a testvéreik is elkísérik a táborba, így a családi együttlét is újra rendeződhet.

Szabadics Zoltán, a tábor alapítója az MTI kérdésére elmondta: idén tíz egészségügyi és két gyermekotthonos táborban összesen több mint hatszáz – közülük ötszáz gyógyuló – gyermek nyaral a Gyógyuló Holnapocska táborban. Programjaikat az Erzsébet-program segítségével tudják megvalósítani – tette hozzá.

Most adásban
2023, avagy Futurisztikus utazás, a közigazgatási képzés galaxisában
Ezt követő adásaink