Életmód
Iskolák jelentkezését várják a Suliturné programra
MTI Kép: Pixabay
2017. augusztus 13.

Iskolák jelentkezését várja a Dirty Slippers zenekar Suliturné elnevezésű, koncerttel egybekötött alkohol, drog- és méhnyakrák elleni prevenciós programjára.

iskolák számára ingyenes program a 12-24 éves korosztályt szólítja meg: a foglalkozás első részében koncerten vehetnek részt a diákok, a második részben pedig a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeiről, valamint az egészségtelen életmód kockázatairól beszélnek a Dirty Slippers zenekar tagjai, akiket egészségügyi dolgozók készítettek fel. A jelentkezéseket az együttes olalán feltüntetett elérhetőségeken várják - közölte a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár az MTI-vel.


A gyulai Dirty Slippers 2009-ben lett a méhnyakrák elleni küzdelem hazai reklámarca és készítette el az Élned kell! című kampánydalt. Mivel nyilvánvaló volt, hogy egy dal nem elég az üzenet célba éréséhez, létrehoztak egy komplex programot, amelynek segítségével közvetlenebbül tudják átadni a tudnivalókat az érintett korosztálynak. A 2011 őszén indult Suliturné az elmúlt években számos magyarországi településre, többek között Szarvasra, Kunszentmártonba, Tiszaföldvárra, Kecskemétre, Szegedre, Miskolcra és Egerbe is ellátogatott, de Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is tartottak foglalkozásokat.

Következő adásunk
Téma: Fókuszban a Nemzeti konzultáció – Gulyás Gergely frakcióvezető, Fidesz
Ezt követő adásaink