Gazdaság
Hosszabb futamidejű állampapírokat vásárolnak a kisbefektetők
MTI
2017. szeptember 12.

Augusztusban is folytatódott az átrendeződés a hosszabb futamidejű állampapírok felé, a lakossági állampapírok közül a kétéves állampapírt és a prémium magyar államkötvényt vásárolták leginkább a kisbefektetők ‒ közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt.

Kétéves állampapírba (2MÁP) és prémium magyar államkötvénybe (PMÁK) több mint 73 milliárd forint befektetés érkezett augusztusban.

A kamatozó és a féléves kincstárjegyek értékesítési üteme lassult.

A közlemény szerint ez technikai okra vezethető vissza, négy kibocsátási napra öt lejárati nap jutott augusztusban, ezért a kamatozó kincstárjegy állománya alig emelkedett, a féléves kincstárjegyek állománya pedig csökkent.

Az ÁKK idén augusztus végéig nettó 1291 milliárd forint névértékű lakossági állampapírt értékesített, amelynek több mint 70 százalékát a 2MÁP és a PMÁK államkötvények tették ki. Ez a mennyiség az erre az évre tervezett összeg kétszerese.

A lakossági állampapír állomány augusztus végén 6485,9 milliárd forintot tett ki, ennek zöme 6358,9 milliárd forint állampapír. A legtöbb befektetés kamatozó kincstárjegyben van, ezek állománya 3096,5 milliárd forint, a prémium magyar államkötvény állománya 1660,7 milliárd forint, a bónusz államkötvényeké 480,3 milliárd forint, az idén áprilistól értékesített kétéves állampapíré pedig meghaladja a 303 milliárd forintot.

A lakossági portfólió hátralévő futamidejének növekedésével együtt nő az adósságfinanszírozás biztonsága, ami a gazdaság stabilitásának szempontjából elengedhetetlen hangsúlyozta közleményében az ÁKK.