Gazdaság
Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indult Miskolcon
MTI Kép: Wikipédia
2017. október 11.

Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indult Miskolcon ‒ közölte a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatala szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a projekt százszázalékos támogatással, az Európai Unió és az állam hozzájárulásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Az együttműködés célja, hogy a városban és annak vonzáskörzetében partnerségi kapcsolat alakuljon ki a munkaerőpiac érintett szervezetei, intézményei között, a valós munkaerőpiaci keresleten és kínálaton alapuló képzési, oktatási és humán fejlesztési, illetve foglalkoztatási programok valósuljanak meg.

A polgármesteri hivatal közlése szerint a Miskolc Holding Zrt. létrehozott két irodát a projekt szolgáltatásait igénybe vevő munkáltatók és a munkakeresők kiszolgálására. Itt tanácsadók készítik fel a jelentkezőket a képzések elvégzésére, munkavállalásra, mindezt személyes mentori tevékenységgel egészítik ki.

Hangsúlyozták: a program társadalmi-gazdasági jelentősége, hogy a vállalatok új, megfelelően képzett munkaerőhöz jutnak, a célcsoportokban csökkenhet a munkanélküliség, nőhet a foglalkoztatottság, ami gazdasági növekedéshez vezethet, biztosabb társadalmi háttérrel. A fejlesztések eredményeként valós munkaerőpiaci igényeken alapuló képzési és támogatási rendszer jön létre, fenntartható módon javítva a város foglalkoztatási mutatóit írták.

Következő adásunk
Téma: A Kúria jogegységesítő szerepe – Lomnici Zoltán elnök, Emberi Méltóság Tanácsa és Darák Péter, a Kúria elnök
Ezt követő adásaink