Közigazgatás
Csepelen 1,7 milliárdból valósul meg a városrehabilitáció
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata/OPH Kép: Reuters
2017. november 13.

A kerületi városrehabilitációs pályázatok közül az elmúlt évek eddigi legnagyobb összegű támogatását nyerte el Csepel - tájékoztatta Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata az OrientPress Hírügynökséget.

A közlemény szerint a fővárosi kerületek közül egyedül Csepel az, amelyik három Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) kiírásban is sikeresen szerepelt, a most elnyert összeg pedig az eddigi legnagyobb a kerület életében.

Mint írják,

a pályázaton elnyert 1,7 milliárd forintot Csillagtelep városrész megújítására fordítja az önkormányzat.

A pénzből megújul többek között tizenegy lakóépület, továbbá közterületek és közintézmények. Emellett térfigyelő kamerarendszer is kiépül, egy használaton kívüli épületet pedig közösségi központtá alakítanak. Az összegből jut munkaerőpiaci-integrálódást elősegítő programokra is. A beruházás önerő nélkül, 100 százalékban pályázati forrásból valósul meg- áll a tájékoztatásban.

Következő adásunk
Téma: A kormány közszolgálati politikájának irányai – Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Ezt követő adásaink