Közigazgatás
Véradást tartottak a somogyi kormányhivatalban
Somogy Megyei Kormányhivatal/OPH Kép: Pixabay
2017. november 13.

A Somogy Megyei Kormányhivatalban immár 14. alkalommal adhattak vért a kormányhivatal munkatársai, ismerőseik és családtagjaik a Kormánytisztviselői Véradó Hét keretein belül.

A közlemény rámutatott, statisztikai adatok szerint ma Magyarországon az emberek közel 75 százaléka legalább egyszer olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége van vérre. Ezzel szemben nagyon kevesen mennek el vért adni,

alig 5 százalékos a véradási hajlandóság.

Mint írják, erre a különbségre igyekeznek felhívni a figyelmet a Minisztérium és a Vérellátó Szolgálat munkatársai az évente két alkalommal szervezett kormánytisztviselői véradással is. Jellemző, hogy az akciót olyan időszakok előtt szervezik, amikor gyakoribb az átmeneti vérhiány: a nyár elején és a tél közeledtével.

A Kormánytisztviselői Véradó Hét országszerte öt munkanapon át tart, a Somogy Megyei Kormányhivatalban november 13-án zajlott.

A kaposvári véradásra délelőtt tíz órától délután három óráig várták az önkéntes véradókat. A véradáson 56 kormánytisztviselő jelent meg, hogy vérükkel „megmentsenek három életet” - áll a tájékoztatásban.

Következő adásunk
Téma: Jó ütemben halad a Modern Városok Program – Kósa Lajos, Megyei Jogú Városok Fejlesztéséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter
Ezt követő adásaink