Közigazgatás
Hét kormányhivatali épület újult meg Fejér megyében
Fejér Megyei Kormányhivatal Kép: FMKH
2017. december 8.

Újabb hét kormányhivatali épület újult meg Fejér megyében, az átadó ünnepségen a hivatali dolgozók képzésének fontosságáról is szó esett.

A Fejér Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016. október 17-én írta alá azt a Támogatási Szerződést, ami a „KEHOP-5.2.2-Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései” projekt megvalósításának az alapját jelentette. A projekt keretében a kormányhivatal több épület energetikai korszerűsítését vállalta. Az épületek beruházásai egyaránt tartalmaznak hőszigetelési munkákat, homlokzati nyílászárócseréket, egyes esetekben napkollektor beépítését a használati melegvíz ellátására, Háztartási Méretű Kiserőmű (napelemes rendszer formájában) kiépítését, villámvédelmet és alapvető fűtéskorszerűsítési munkákat (termosztatikus radiátorszelepek beépítése).

2017. december 8-án hét épület átadása történt meg a Megyeháza Dísztermében. A rendezvény kezdetén Simon László a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntő beszédében mutatta be az elkészült hét épületet.

Simon László kormánymegbízott elemezte a közigazgatás 2010 óta megvalósított átalakítását, a hatósági munka átformált szemléletét. Hangsúlyozta: fontosak a felújított, korszerűsített épületek, a „külcsín”, de rendkívül nagy a jelentősége a „belbecsnek”, vagyis annak is, hogy a külső-belső integráció után, az új kormányhivatali szervezetben,

az 1500 munkavállaló hatékonyan végzi hatósági, ügyfélszolgálati, közigazgatási munkáját, és szinte mindannyiuk jelenleg is képzésen vesz részt, folyamatosan korszerűsítik tudásukat az állami tisztviselők.

Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a HM miniszterhelyettese kiemelte: a magyar gazdaság jobban teljesít, számos más tény mellett a foglalkoztatási adatok is alátámasztják ezt. A gazdasági teljesítmény eredményeivel jól kell sáfárkodni, a pályázatok révén elnyert uniós forrásokat hatékonyan kell felhasználni. Jó példaként utalt a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetése és az állami tisztviselők erőfeszítéseire, amelyek az uniós pályázatok eredményes megvalósítását is szolgálják. Elismeréssel szólt arról, hogy a mindennapi hatósági munka mellett kellő figyelmet fordítanak az ügyfélfogadó terek korszerűsítésére, a munkakörülmények javítására.

Az alábbi épületek átadása történt meg a rendezvényen:

A Székesfehérvár, Mátyás krt. 13., a Népegészségügyi Főosztály és a Székesfehérvári járás Hatósági Főosztály Népegészségügyi Osztály épülete

A Népegészségügyi Főosztály feladata Fejér megye lakossága egészségi állapotának megőrzése, javítása és a betegségek megelőzése, laboratóriumi vizsgálatai azonban regionális jellegűek. A Népegészségügyi Főosztálynak három osztálya van, a Közegészségügyi Osztály, a Járványügyi Osztály és a Laboratóriumi Osztály. Az utóbbi 2017. januártól integrálódott a főosztály szervezetébe. A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Hatósági Főosztálya négy osztályból áll, ebből a Népegészségügyi Osztály található ezen a helyszínen.

Az épületen elvégzett tevékenységek:

  • 21,25 kWp teljesítményű napelemes rendszer
  • Homlokzati hőszigetelés 1220 m2
  • Födémszigetelés 371,1 m2
  • Lapostető hő- és vízszigetelés 218 m2 alapterületen
  • Magastető hőszigetelés 245,6 m2

Elért eredmények:

  • Éves szinten várhatóan 380 MWh energiamegtakarítás, ami ~55 %-os csökkenést jelent,
  • Éves várható költségmegtakarítás 8,5-9 M Ft

A Székesfehérvár, Csíkvári u. 15-17. az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály; Székesfehérvári járás Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Osztály és az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály épülete

Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály szervezetéből kivált idén a Földművelésügyi Osztály, a Növény- és Talajvédelmi Osztály és a Vetőmag Felügyeleti Osztály. Ezek az osztályok a Székesfehérvári Járási Hivatal Agrárügyi Főosztálya szervezetében végzik tevékenységüket. Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály magába integrálta a Földhivatali Főosztály szervezetét és így, 2017. év januárjától Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály néven tevékenykedik. A kialakult új főosztályhoz két osztály tartozik 2017-től, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály.

Elvégzett tevékenységek:

  • Födém hő- és vízszigetelés 504 m2 alapterületen
  • Homlokzati hőszigetelés 945 m2
  • Magastető hőszigetelés 127,2 m2

Elért eredmények:

  • Éves szinten várhatóan 313 MWh energiamegtakarítás, ami ~50 %-os csökkenést jelent,
  • Éves várható költségmegtakarítás 7-8 M Ft

Székesfehérvár, Kégl György u. 1., a Székesfehérvári járás Agrárügyi Főosztály, Földhivatali Osztály épülete

A Földhivatali Osztály fontos feladata év végéig, hogy a zártkerti ingatlanok átminősítése meghosszabbításra került 2017. december 31. napjáig, így addig lehetőségük az ügyfeleknek a kérelmek díjmentes benyújtására.

Elvégzett tevékenységek:

  • Homlokzati nyílászárók cseréje 130 m2-en
  • Lapostető hőszigetelés 67 m2-en
  • Födémszigetelés 360 m2 alapterületen
  • Homlokzat i hőszigetelés 210 m2-en

Elért eredmények:

  • Éves szinten várhatóan 120 MWh energiamegtakarítás, ami ~45 %-os csökkenést jelent,
  • Éves várható költségmegtakarítás 3-3,2 M Ft

A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Kormányablak Főosztályhoz tartozó két osztály négy Kormányablakában január 1-től 66 új ügykörrel bővült az intézhető ügyek száma. Így 1540 féle ügykört intézhetnek, kezdeményezhetnek, illetve kapnak tájékoztatást az eljárás menetéről az állampolgárok. A két székesfehérvári kormányablak épület is megújult.

Székesfehérvár, Piac tér 10., a Székesfehérvári járás Kormányablak Osztály I. épülete

Elvégzett tevékenységek:

  • 15 kWp teljesítményű napelemes rendszer
  • Homlokzati hőszigetelés 700 m2-es
  • Homlokzati nyílászárók cseréje 220 m2-en
  • Lapostető hőszigetelése 430 m2-es
  • Tartalékvilágítási rendszer kialakítása
  • Hő- és füstelvezetés kiépítése

Villámvédelem kialakítása

Elért eredmények:

  • Éves szinten várhatóan 67 MWh energiamegtakarítás, ami ~25 %-os csökkenést jelent,
  • Éves várható költségmegtakarítás 2,5-2,7 M Ft

Székesfehérvár, Koch L. u.4/B., a Székesfehérvári járás Kormányablak Osztály II. épülete

Elvégzett tevékenységek:

  • 15 kWp teljesítményű napelemes rendszer

Elért eredmények:

  • Éves szinten várhatóan 16,5 MWh energia-megtakarítás, ami várhatóan 0,55-0,6 M Ft költségmegtakarítást jelent

A megyében Székesfehérváron és Móron is megújult olyan épület ahol a foglalkoztatással, közfoglalkoztatással, társadalombiztosítással foglalkoznak. Ezek a:

Székesfehérvár, Sörház tér 1. alatt a Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Közfoglalkoztatási Osztálya, a Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály; és a Hatósági Főosztály Igazságügyi Osztálya épülete

Elvégzett tevékenységek:

15 kWp teljesítményű napelemes rendszer

Elért eredmények:

  • Éves szinten várhatóan 16,5 MWh energiamegtakarítás, ami várhatóan 0,55-0,6 M Ft költségmegtakarítást jelent

Móron a Móri járás Foglalkoztatási Osztálya épülete

Elvégzett tevékenységek:

  • Mór: 3,5 kWp teljesítményű napelemes rendszer
  • Lapostető hő- és vízszigetelés 240 m2 alapterületen

Elért eredmények:

  • Éves szinten várhatóan 38 MWh energiamegtakarítás, ami ~30 %-os csökkenést jelent,
  • Éves várható költségmegtakarítás 1-1,2 M Ft
Most adásban
Téma: Defibrillátort kapott a kőbányai tűzoltóság – D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármester és Marksteinné Molnár Julianna, a Kőbánya Tűzvédelméért Közalapítvány kuratóriumának elnöke
Ezt követő adásaink