Közigazgatás
Rétvári: naponta több millió adat áramlik az e-egészségügyi rendszerben
MTI/EESZT Kép: EESZT
2017. december 18.

Naponta több millió adat áramlik a november elején elindult elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben (EESZT) ‒ mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A novemberben elindult Rétvári Bence kiemelte, a rendszerben megtalálhatóak lesznek a korábbi kezelések, diagnózisok, felírt receptek, mindez pedig csökkenti majd a félrekezelések lehetőségét is ‒ tájékoztatott az MTI.

EESZT

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) európai uniós támogatásból hozta létre az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezette konzorcium, hogy az egészségügyi szolgáltatók összekapcsolásával és a nekik létrehozott egységes kommunikációs tér biztosításával kiaknázza az e-egészségügyben rejlő lehetőségeket. Így az egészségügyi ellátók és ellátottak is szorosabb kapcsolatba kerülnek, leegyszerűsödik az ellátás folyamán keletkezett adatok és dokumentumok elérhetősége, biztosítottá válik az egészségügyi ágazat számára a rendelkezésre álló adatok egységes kezelése és hatékony elemzése, ami egyaránt segítség a betegnek és az orvosnak is.

A Térhez két portálfelület tartozik. Az állampolgárok a Lakossági Portálon keresztül érhetik el a releváns szolgáltatásokat (egészségügyi alapadatok, receptek, beutalók, kórtörténet és kapcsolódó leletek, ambuláns lapok, egyéb egészségügyi dokumentumok, önrendelkezés) a belépéshez ügyfélkapus belépési azonosítóra és érvényes TAJ azonosítószámra van szükség.

Az Ágazati Portált kizárólag a szakmai felhasználók érhetik el, ők is csak a végzettségüknek és intézményi szerepkörükhöz rendelt jogosultságaiknak megfelelő tartalommal. Elektronikus személyi igazolvánnyal történő azonosítás szükséges a belépéshez. A cél, hogy az orvos lehetőleg a saját információs rendszerét használja az EESZT-vel történő adatcsere során, amennyiben ezt mégsem tudja megtenni – például épp nincs a saját rendelői környezetében –, akkor az ágazati portál biztosítja számára a Tér szolgáltatásainak elérését (például e-recept, vagy e-beutaló megtekintése).

Az EESZT a legmagasabb fokú kibervédelemmel van ellátva. A rendszer minden eseményt naplóz, rögzítve a felhasználó adatait, a hozzáférés idejét, típusát, sikerességét és az érintett egészségügyi dokumentumot. Bárki megtekintheti, illetve nyomon követheti az adataira vonatkozó összes hozzáférési kísérletet, még a sikertelen lekérdezéseket is.

Most adásban
Téma: Négy kormányablakban nyílt NAV kirendeltség Pest megyében – Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium; Hadházy Sándor országgyűlési képviselő és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott
Ezt követő adásaink