Kultúra
Továbbra is műsoron a Testről és Lélekről
OPH Kép: Tamás Dorka
2018. január 11.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét még mindig nagy érdeklődés övezi, mostanra már több mint 95.000 néző váltott rá jegyet. A film tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait, ahol sorra kapja az elismeréseket - közölte Tamás Dorka az OrientPress Hírügynökséggel.

Mint írják, a nagy érdeklődésre való tekintettel egyre több mozi tűzte újra műsorára a filmet. A Testről és lélekről című alkotás az elkövetkező hetekben számos mozikban lesz látható országosan.

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett, és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.

……

Jelenetkép Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéből
Forrás: Tamás Dorka

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

Kapcsolódó cikkek
Magyar filmes siker Berlinben

Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.

Az USÁ-ban is nagy sikerrel debütált a Testről és lélekről

Eddig a világ 91 országa vásárolta meg a filmet.

Enyedi Ildikó filmje indulhat az Oscarért

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában ‒ közölte az illetékes bizottság keddi döntését a Magyar Nemzeti Filmalap.

Következő adásunk
Téma: Kilenc milliárd forinttal több jut az óvodafejlesztési programra – Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos
Ezt követő adásaink