Kultúra
Fiatal cirkuszi tehetségek mutatkoztak be
MTI Kép: kormany.hu/Botár Gergely
2018. január 12.

A cirkuszművészek tehetséges ifjú generációja mutatkozott be pénteken a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál kísérőrendezvényeként megrendezett Newcomer Showban. Az eseményen megjelent Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is, aki beszédében emlékeztetett arra, hogy 2018 a családok éve, és ennek az évnek a legfontosabb üzenetei kiemelten megjelennek a manézson kívül és belül egyaránt.

Mint mondta, a közönség soraiban leginkább három generáció tagjai vesznek részt egy közös programon, a manézsban pedig cirkuszdinasztiák tagjai tanulnak egymástól és örökítik tovább a cirkuszművészet tudományát apáról fiúra.

Az államtitkár kiemelte, hogy a Fővárosi Nagycirkusz, az utazócirkuszokkal együtt azonnal csatlakozott a családok éve sorozathoz, és ígértetett tett arra, hogy rendezvényein még nagyobb figyelmet szentel majd a családbarát feltételek megteremtésének.

Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

„Azt szeretnénk, ha Magyarország valóban egy családbarát ország lenne, ahol bárhova megyünk, a különböző generációk megjelenését mindenhol kedvezményekkel, és a családokhoz való pozitív hozzáállással támogatnák" – hangsúlyozta Novák Katalin.

„Ha a világ legkomolyabb cirkuszi szakemberei Magyarországra érkeznek, akkor kötelességünk, hogy a magyar cirkuszművészetet megmutassuk nekik" – emelte ki Fekete Péter, a fővárosi Nagycirkusz igazgatója a péntek délutáni műsor elején elmondott köszöntőjében, hozzátéve, hogy ezért ez a péntek délután arról szól, hogy a fiatal, és éppen itthon tartózkodó, vagy éppen új számot létrehozó művészek megmutathassák tudásukat.

Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

Az igazgató köszönetet mondott Kristóf Istvánnak és Kristóf Krisztiánnak, hogy 20 évvel ezelőtt megszervezték az első budapesti cirkuszfesztivált, hagyományt teremtve ezzel, valamint Vincze Tündének, a Newcomer Show rendezőjének is.

A Cirkuszfesztivál kísérőrendezvényeként megszervezett program célja, hogy bemutassa a legsikeresebb magyar csapatokat a nemzetközi szakmai közönségnek, hogy ezzel is elősegítse karrierjük beindulását, külföldi szerződéseik létrejöttét.

Most adásban
Téma: Járási hivatalok megerősítése; Közigazgatási bürokráciacsökkentés; Állami rezsicsökkentés; Elektronikus ügyintézés – Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Ezt követő adásaink