Életmód
Szívesen látogatják a sószobát a XVIII. kerületi óvodában
OPH Kép: BP18.HU
2018. január 12.

2017 végén terápiás sószobát adtak át Budapesten, a XVIII. kerületi Dráva utcai óvodában. A Lurkó-ligetben kialakított gyógyító helyiség a szülők, az óvodai dolgozók, és az önkormányzat összefogásával jött létre – mondta el a Rádió Orienten Galgóczy Zoltán. Pestszentlőrinc ‒ Pestszentimre Önkormányzatának alpolgármester hangsúlyozta: minden jó kezdeményezés mellé odaállnak.

Szent Imre-kertvárosban az óvodavezető kezdeményezésére széleskörű összefogással sikerült kialakítani a sószobát a Dráva utcában lévő Lurkó-liget óvodában – mondta el a városrész képviseletét is ellátó alpolgármester. Kiemelte, az önkormányzat mellett az óvoda is hozzájárult költségekhez, és szülői felajánlás is érkezett. A mintegy 3 millió forintos beruházás keretében himalájai sótéglák és a sóhomok került az intézmény egyik szobájába, és ezek biztosítják a levegő megfelelő sótartalmát.

Sajnos egyre több gyermek küszködik asztmával vagy kruppos megbetegedéssel, a sószoba pedig kiválóan alkalmas ezen betegségek kezelésére ‒ hangsúlyozta a Rádió Orient vendége hozzátéve:

a különböző légúti megbetegedések megelőzésére is alkalmas szobában naponta 10-10 percet tölthetnek el a gyerekek.

Galgóczy Zoltán kiemelte, amennyiben más óvodák részéről is megfogalmazódik az igény, hogy hasonló sószobát hoznának létre, úgy az önkormányzat ezek mellé is oda fog állni. „Támogatunk minden jó kezdeményezést”‒ mondta.

Téma: Sóbarlangot kaptak a kerület óvodásai
Vendég: Galgóczy Zoltán alpolgármester
A műsort vezeti: Adorján András
00:55 Szüreti fesztivál volt a megújult Kossuth téren
02:36 Hagyomány válhat a rendezvényből?
03:07 A szőlőtermesztés múltja
03:45 A reformáció ünnepe
04:07 Kiállítás a reformáció magyarországi történetéről
04:27 Mikulásvonat járta be a Havanna lakótelepet
06:29 Sószobát avattak a kerületi óvodában
08:22 Advent a kerületben
Most adásban
Téma: Járási hivatalok megerősítése; Közigazgatási bürokráciacsökkentés; Állami rezsicsökkentés; Elektronikus ügyintézés – Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Ezt követő adásaink