Külföld
Szakértő: pillanatok alatt elsimítható a két Korea közti ellentét 
M1 Ma este/MTI Kép: Reuters
2018. február 11.

A téli olimpia kapcsán sok szó esik Észak- és Dél-Koreáról, a két ország most tovább közeledik egymáshoz. Kim Dzsongun észak-koreai vezető ugyanis meghívta a dél-koreai elnököt, aki azt el is fogadta. A meghívót az északi legfelsőbb vezető húga, Kim Jodzsong adta át Mun Dzsein déli államfőnek, ezzel 11 év után újra találkozik egymással a két ország vezetője. Szakértők szerint a közeledéssel Észak-Korea éket akar verni Dél-Korea és az Egyesült Államok kapcsolatába.

Csoma Mózes Korea-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az M1 Ma este című műsorában elmondta: alapvetően két párhuzamos konfliktus van a Koreai-félszigeten. Az egyik az Észak-Korea kontra Dél-Korea, viszont ennél élesebb az Észak-Korea kontra Egyesült Államok.

Szerinte az elmúlt két-három nap fejleményei alapján az északi-déli ellentét pillanatok alatt elsimítható, ugyanis a koreaiakban van egy nagyon erős, politikai rendszereken is felülemelkedő összetartozási érzés. Egy jó értelemben vett nacionalizmus, ami a közös történelemből, kultúrából és nyelvből táplálkozik – magyarázta.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a szembenállás könnyen árnyalható. Ami valójában nehezen kezelhető, az Észak-Korea és az Egyesült Államok kétoldalú viszonyrendszere. Dél-Korea is úgy tekint erre, mint ami végigkísérte az elmúlt másfél év minden „turbulenciáját”, vagyis igazából Észak-Korea és az Egyesült Államok konfliktusáról volt szó, tehát tulajdonképpen Szöul harmadik szereplő volt.

Taktikai offenzíva zajlik

Úgy vélte, az elmúlt két nap során de facto egy csúcstalálkozó zajlott le azzal, hogy a kommunista rezsim Legfelsőbb Népi Gyűlésének elnöke, egyben de facto államfője, Kim Jongnam és Kim Dzsongun húga látogattak el déli szomszédaikhoz. Csoma Mózes arra is felhívta a figyelmet, hogy észak-koreai legfelsőbb vezetők csak a legritkább esetben mennek külföldre, akkor is leginkább Kínába vagy Oroszországba.

Kim Dzsongun húgának utazása abba az észak-koreai taktikai offenzívába illeszthető be, amellyel megpróbálják az ország egy más arcát megmutatni. Fiatal, dekoratív nőket küldtek a szurkolói csapatba, előadóművészek körébe. Próbáltak rájátszani egy régi koreai szólásmondásra, aminek az a lényege, hogy délen igazából a férfiak a jóképűek, északon pedig a nők a csinosabbak – fejtette ki.

Nyitva áll a kapu

A szakértő szerint Kim Dzsongun meghívásával nyitva áll a kapu, hogy az idei év úgy vonuljon be a történelembe, mint hogy megvalósul a harmadik, tényleges Korea-közi csúcstalálkozó. A labda pedig most már alapvetően Washington térfelén van, kérdés, Amerika hogyan viszonyul ehhez. Dél valószínűleg mindent megtesz majd azért, hogy puhítson az amerikaiak hozzáállásán – teszi hozzá. Kiemelte, hogy a téli olimpiára látogató amerikai alelnök minden találkozást elkerült az észak-koreai politikai küldöttséggel.

Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok között teljes egyetértés uralkodik Észak-Koreát illetően – közölte Mike Pence repülőgépen újságírókkal. A téli olimpiáról az Egyesült Államokba tartó Pence hangsúlyozta: Washington szövetségesei elkötelezték magukat a phenjani rezsim diplomáciai és gazdasági elszigetelése mellett, amíg a kommunista állam fel nem adja nukleáris- és ballisztikusrakéta programját.

A kommunista diktatúrával szemben a fiatalabb dél-koreaiak már kevésbé ellenségesek, de országuk számára nehéz diplomáciai feladatot jelent a közvetítés Phenjan és Washington között.

Most adásban
Irodalomterápia a Menedzsmentben? Miért ne? – Rendhagyó szakmai disputa Juhász Erikával, a kérdés szakértőjével