Közigazgatás
Jelentősek a kormányhivatali beruházások Fejérben
OPH Kép: OPH
2018. február 13.

Idén tavasszal új épületbe költözik a járási hivatal Bicskén, nyáron pedig Dunaújvárosban. Kormányablak nyílik Ercsiben és a székesfehérvári MÁV-pályaudvaron is - ismertette Simon László. A Fejér megyei kormánymegbízott a Rádió Orienten hozzátette: mindemellett a kormányhivatal 17 ingatlanjának energetikai felújítása fejeződik be rövidesen.

Fejér megyében nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a kormányhivatali tevékenységet minél közelebb vigyék a polgárokhoz. Jelenleg 8 járási hivatalban fogadják az ügyfeleket, és 11 kormányablak, valamint 2 okmányiroda szolgálja az állampolgárokat. Mindezeken túl a kormányhivatal „házhoz is megy”, hiszen 35 ügysegéd a megye 107 településén áll az ügyfelek rendelkezésére – ismertette Simon László.

A Fejér megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott:

rendkívül fontos számukra, hogy az ügyfeleket méltó, a XXI. századi elvárásoknak megfelelően fogadják,

ezért számos pályázaton indultak. A jobb ügyfélfogadási feltételek és munkakörülmények megteremtéséért jelentős beruházások történtek, és vannak folyamatban jelenleg is.

Bicske városában jelenleg okmányiroda működik, de idén tavasszal elkészül a járási hivatal új épülete bruttó 929 millió forintból, amelyben egy korszerű kormányablak is helyet kap. Dunaújvárosban új helyre kerül a járási hivatal székhelye, melyben 7 szervezeti egység talál otthonra. A helyiek által „Zöld Sztk” néven ismert egykori épületben összesen 134 hivatali dolgozó fogja az ügyfeleket kiszolgálni, közel 5000 négyzetméteren, egy XXI. századi, modern objektumban - jelentette ki a szakember, hozzátéve: az átalakítás költsége 1 milliárd 930 millió forint hazai és uniós forrásból valósul meg. Ezzel párhuzamosan kormányablakot alakítanak ki Ercsiben is, a meglévő épület átalakításával, a mintegy 60 millió forint értékű beruházás idén tavasszal készül el.

Székesfehérváron jelenleg két kormányablak működik, de tárgyalásban állnak a MÁV-val is, mert szeretnének a felújított vasútállomáson is kormányablakot kialakítani. A kormánymegbízott bízik benne, hogy 2018 végére megvalósulhat ez a beruházás.

Simon László beszámolt arról is, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal 17 ingatlanjának energetikai felújítása történt meg 2017-ben, illetve fejeződik be rövidesen, mintegy 1 milliárd 400 millió forint értékben.

Ezek az energetikai korszerűsítések a közpénzekkel történő takarékoskodást is szolgálják

– tette hozzá.

FMKH

2018. január 3-ától négy kormányablakban - Enyingen, Gárdonyban, Móron és Martonvásáron - nyílt NAV-ügyfélszolgálat.

A szakember kitért arra is, hogy a tavalyi esztendő folyamán Székesfehérváron az ország egyik legnagyobb járási hivatala jött létre. Mivel nemcsak a járást alkotó 25 település – köztük három város – tartozik hozzá, hanem illetékessége egyes feladatok esetében kiterjed több járásra, illetve az egész megyére, sőt egy esetben a három megye – Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém – alkotta régióra is.

Jelentős technikai fejlesztés történt a növény- és talajvédelmi hatóságunknál - tájékoztatott a Rádió Orient vendége. Korszerű, mintegy tízmillió forint értékű parcellapermetező gépet adtak át a Székesfehérvári Járási Hivatal velencei telephelyén. Mint fogalmazott: fontosnak tartja és büszke rá, hogy

a kormányhivatal meg tudja teremteni a technikai feltételeit az igényes, magas színvonalú növény- és talajvédelmi munkának.

feol.hu

Beszámolt arról, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának fő célja a foglalkoztatottság előmozdítása elsősorban a hazai- és uniós forrásokból nyújtható aktív munka-erőpiaci eszközök alkalmazásával. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. legutóbbi adatai alapján 2017. december hónap végén Fejér megyében 7.977 fő szerepelt az álláskeresői nyilvántartásban. Az előző év azonos időszakához képest kedvező irányú változás történt; a megyében 768 fővel (8,8 százalékkal), csökkent a létszám. A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya decemberben 4 százalék volt, az előző hónappal megegyezően. A foglalkoztatást uniós projektek segítik - tette hozzá.

Kiemelten fontosnak tartom, hogy a hozzánk forduló magánemberek és a vállalkozások képviselői érezzék, hogy szolgáltató szemlélettel, rugalmasan kezeljük ügyeiket"

– fogalmazott Simon László. Hozzáfűzte: megközelítésüket az az alapkérdés határozza meg, hogy: „Miben segíthetünk?” Az ügyfelek jellemzően a kormányablakokban és a járási hivatalok ügyfélfogadási irodáiban találkoznak az ügyintézőkkel, s döntően e találkozás alapján formálnak véleményt a kormányhivatalról és magáról az államról. A kormánymegbízott hozzátette: az e-ügyintézés feltételeinek megteremtésében jelentős fejlesztések történtek az elmúlt hónapokban, 2018-ban e téren további előrelépés lesz.

Téma: Évértékelés
Vendég: Simon László kormánymegbízott
A műsort vezeti: Adorján András
01:02 A megyei kormányhivatal müködése, fejlesztése
03:28 A Székesfehérvári Járási Hivatal működése
05:33 Közel 740 ezer ügyfél-ügyintéző találkozás
10:12 A reformok hatásai, tapasztalatok
12:35 Kedvező foglalkoztatási adatok
15:31 Beruházások, Bicske, Dunaújváros, Székesfehérvár, Ercsi
18:21 Technikai eszközök beszerzése
19:34 Folyamatos képzések, a munkatársak felkészültsége
Kapcsolódó cikkek
Eddig 25 milliárdnyi EFOP-forrást kapott Fejér megye

A kormány az EFOP keretében országosan mintegy 150 pályázati felhívást jelentetett meg.

Emlőszűrés Fejér megyében

Január 17-23. között Móron, majd január 24. és február 5. között Dunaújvárosban várják a meghívóval rendelkező hölgyeket.

Javul az élelmiszerbiztonság Fejérben

Nem a bírságolás a cél, hanem hogy a fogyasztóhoz csak biztonságos élelmiszer jusson el - közölte a Fejér megyei főállatorvos.

Nyíilnak a NAV ügyfélszolgálatok a kormányablakokban

Fejér megyében egyszerre négy kormányablakban nyílik NAV ügyfélszolgálat.

Díjat nyertek a Fejér Megyei Kormányhivatal egészségfejlesztői

Ötödik helyet értek el egy országos pályázaton a „Döntésünk a jövőnk” prevenciós vetélkedővel.

Hét kormányhivatali épület újult meg Fejér megyében

Újabb hét kormányhivatali épület újult meg Fejér megyében, az átadó ünnepségen a hivatali dolgozók képzésének fontosságáról is szó esett.

Most adásban
Téma: Immáron a VII. kerület épületein láthatóak a festőművész alkotásai – Kesztyűs Ferenc festőművész