Kultúra
Vonós varázs a Gödöllői Kastélyban
Gödöllői Királyi Kastély/OPH Kép: kiralyikastely.hu
2018. február 20.

Tavasszal a már jól ismert családi programok mellett idén is nívós koncertek, fesztiválok és színházi előadások várják az érdeklődőket. - közölte a Gödöllői Királyi Kastély az OrientPress Hírügynökséggel.

A közlemény szerint rendkívül jó évet zárt a Gödöllői Királyi Kastély, amely a főváros közelében az egyik meghatározó kulturális és turisztikai helyszín. Kiállításain, koncertjein 232.053 regisztrált látogató vett részt 2017-ben. Az általános turisztikai növekedést meghaladó, 16 százalékos bővülése, az előzetes foglalások bizakodásra adnak okot 2018-ra is.

Mint írják, március 2-4. között rendezik meg azt a Vonós varázs névre keresztelt eseményt, ahol egyedül vagy kísérettel, kamaracsoportban vagy a virtuozitást előtérbe helyezve, de minden szinten a vonósok kapják a főszerepet!

Március 2-án Szűcs Máté (brácsa), a Mirai Musician, Albert Julianna (hegedű), Asztalos Dóra (cselló) és Szabadi Vilmos hangversenye kerül megrendezésre, amelyet március 3-án a Trio Me, Bársony Péter és Szabadi Vilmos hegedűművész előadása követ. Március 4-én a győztesek koncertjén vehet részt az érdeklődő: Langer Ágnes (hegedű) és Taraszova Brigitta (zongora) estjén közreműködik Szabadi Vilmos. Langer Ágnes és Taraszova Brigitta mindketten verseny illetve versenydíjak többszörös nyertesei. Ágnes pályája elején már külföldön, míg Brigitta mindig is Magyarországon tanult és diplomázott a Liszt Zeneművészeti Akadémián. Ágnes még Németországban tanul, azonban ezalatt sorra aratja a versenydíj győzelmeit, valamint utazza a világot körbe, mint keresett szólista és kamara művész. Legutóbb a Zeneakadémia által első alkalommal, hegedűművészek számára megrendezett Bartók-világversenyen harmadik helyezést ért el.

Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink