Közigazgatás
Korszerűsített kormányhivatali épület átadása Csurgón
CSMKH Kép: CSMKH
2018. március 13.

A KEHOP-5.2.2.-16-2016-0014 jelű, „Kiemelt épületenergetikai korszerűsítések a Somogy Megyei Kormányhivatalnál” című projektben megvalósuló energetikai fejlesztést szolgáló beruházások ünnepélyes átadására került sor 2018. március 13-án Csurgón - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal.

A kormányhivatal 48 épülete közül a projekt keretében 18 épület energetikai korszerűsítése valósult meg Somogy megyében, európai uniós forrásból, összesen 1,2 milliárd Forintból.

Csurgón, a Somogy Megyei Kormányhivatal Csurgói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály energetikailag - homlokzati falazatok szigetelése, padlásfödém szigetelése, nyílászáró csere, elektronikus szabályozás - felújított épületét és új, napelemes rendszert adták át.

Köszöntő beszédet mondott Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Füstös János polgármester és Neszményi Zsolt kormánymegbízott. A kormánymegbízott a beruházások mellett hangsúlyozta, hogy

a kormányhivatal elkötelezett a klímavédelem és a környezetvédelem iránt, ahogy azt az energetikai felújítások is mutatják a megye számos pontján.

Ezen elkötelezettséget tovább erősítve a Somogy Megyei Kormányhivatal épületeiben 2018. április 1-jével, elsőként Kaposváron, majd a megye többi pontján is szelektív hulladékgyűjtés fog megvalósulni.

Az ünnepség zárásaként az országgyűlési képviselő, a polgármester, a kormánymegbízott és Maronics Gábor járási hivatalvezető átvágták a nemzeti színű szalagot.

Kapcsolódó cikkek
Turisztikai fejlesztések a Zselicben

Somogyban kevés geológiai képződmény van, bemutatásukra születtek tervek.

Most adásban
Téma: "Fűts okosan" kampány, a helyes fűtési módok a levegő tisztasága szempontjából – Semsey Sándorné környezetvédelmi szakelőadó
Ezt követő adásaink