Külföld
Nem várható világháború a szíriai konfliktusból szakértő szerint
MTI Kép: Thomson Reuters
2018. április 15.

Elhúzódó válságra kell számítani Szíriában, de nincs akkora tétje a háborúnak, hogy abból egy újabb világégés robbanjon ki, és a szemben álló felek is el akarják ezt kerülni – mondta Dezső Tamás asszirológus az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

A múlt szombati vegyi fegyveres támadásról szólva kiemelte, hogy annak hátteréről a nyugati szövetségesek titkosszolgálati úton már értesülhettek, ám perdöntő bizonyíték egyelőre nem került a nyilvánosság elé. Hasonló fegyverek bevetésére már többször volt példa az elmúlt években – tette hozzá.

Dezső Tamás megjegyezte, hogy Szíria etnikai és vallási törésvonalakon fekszik, a konfliktus mögött pedig ott áll többek között az Egyesült Államok, Oroszország, Törökország és Izrael is. Utóbbi legfőbb ellensége, Irán ráadásul Szírián keresztül akar kijutást szerezni a Földközi-tengerre – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a szíriai konfliktusban a felek nem közvetlenül, hanem a szíriai frontokon keresztül és a helyi erőket felhasználva küzdenek egymással, így Törökország elsősorban a helyi arabokat, az Egyesült Államok pedig a kurdokat támogatja.

Kapcsolódó cikkek
Szakértő: Szíriában célzott akciót hajtottak végre

"A légicsapásokat úgy hajtották végre, hogy orosz katonák és orosz fegyveres erők berendezései ne sérüljenek meg."

Légicsapásokat hajtottak végre a szír kormányerők ellen

Donald Trump helyi idő szerint péntek este 9 órakor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását a szíriai kormányerők ellen.

Körültekintést kér Törökország az oroszoktól és Amerikától

Törökország arra kéri Washingtont és Moszkvát, hogy „körültekintően járjon el” szíriai vitájukban.

Következő adásunk
Budapest Főváros Kormányhivatala rádiós híradója
Ezt követő adásaink