Belföld
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja
Híradó.hu, MTI Kép: wikipedia.hu
2018. április 16.

A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen: a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai 74 évvel ezelőtt ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén. A Holokauszt Emlékközpont minden évben e napon emlékműsorral, az Áldozatok emlékfalánál mécsesgyújtással emlékezik meg a holokauszt nemzeti áldozatairól.

Egyenjogúság, majd fél évszázad múlva numerus clausus

A magyarországi zsidóság teljes egyenjogúsága az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének évében, 1867-ben valósult meg, 1895-ben a zsidó felekezetet a többi vallással egyenrangúnak nyilvánították.

Az első világháborút követően, 1920. szeptember 26-án fogadta el a Nemzetgyűlés az 1920. évi XXV. törvénycikket a numerus claususról, amely szerint az országban élő „népfajok, nemzetiségek” nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora a részarányuk az összlakosságon belül – ez a törvény elsősorban a zsidóságot sújtotta.

Minden zsidótörvény mélyebbre mart

1938 tavaszán, a második világháború küszöbén lépett hatályba a XV. törvénycikk „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról”. Az úgynevezett első zsidótörvény szerint a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó, azaz izraelita vallású.

Az egy év múlva kihirdetett 1939. évi IV. törvény „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”, azaz az úgynevezett második zsidótörvény vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt a személyt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt, őket eltiltották az értelmiségi pályától.

Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett XV. törvénycikk „a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről”, azaz a harmadik zsidótörvény megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot, és „fajgyalázásnak” minősítette a nem zsidók és zsidók közti, házasságon kívüli nemi kapcsolatot. Az 1939-es honvédelmi törvény teremtette meg a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait – a későbbiekben a munkaszolgálat is több tízezer zsidó életét követelte.

Hamar kezdetét vette a gettósítás és a mészárlás

A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-29-én történt, amikor a németek az ukrajnai Kamenyec-Podolszkij mellett mintegy 23 ezer embert végeztek ki, akik közül mintegy 10-12 ezer Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan zsidó volt.

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes rendeleteket a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán át a zsidók lakásának igénybevételéig. A zsidók gettósításáról szóló rendelet április 28-án jelent meg. Ennek értelmében a kisebb települések zsidóságát összegyűjtötték és közeli nagyvárosokba, majd gyűjtőtáborba szállították, a városi és budapesti zsidó közösségeket elkerített városrészekben kialakított gettókba zsúfolták össze. A gettósítás már a rendelet megjelenése előtt megkezdődött,

az első gettókat és gyűjtőtáborokat 1944. április 16-tól Kárpátalján állították fel.

Horthy leállította, Szálasi újraindította a deportálásokat

A tömeges deportálások 1944. május 15-től folytak, először a fronthoz legközelebb eső keleti országrészekben, majd az egész országban. Az Adolf Eichmann által irányított német stáb a magyar közigazgatás és csendőrség apparátusának aktív közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba, Auschwitzba napi négy szerelvény, összesen 147 vonat indult. Budapest zsidóságának elhurcolását a nemzetközi tiltakozás hatására Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállította.

Az 1944. október 15-i, sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt jutott hatalomra. Az újdonsült „nemzetvezető” azonnal újraindította a deportálásokat: november és december folyamán mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba, zömüket gyalogos halálmenetben hajtották nyugat felé. A Budapesten maradt zsidókat két gettóba zárták, a fővárosban állandósult a terror, nyilas fegyveresek zsidók ezreit gyilkolták meg.

Számos diplomata és egyházi személy élete kockáztatásával igyekezett menteni a zsidókat, köztük volt a svéd Raoul Wallenberg, a svájci Carl Lutz, az olasz Giorgio Perlasca és Angelo Rotta pápai nuncius.

A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradt zsidókat az év tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.

A vidéki zsidóság megsemmisült

Az 1941. évi népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében.

A vidéki zsidóság teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg.

A történészek 5 ezer és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. (A cigány holokauszt, a porajmos áldozataira minden évben augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.)

A holokauszt magyarországi emléknapjához kötődik a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-i megnyitása. Az intézmény alapkövét 2002. december 16-án helyezték el azon a Páva utcai telken, amelyet a Budapesti Zsidó Hitközség bocsátott – az azon lévő, használaton kívüli zsinagógával együtt – a magyar állam rendelkezésére.

Következő adásunk
Téma: Megújult a Ferencvárosi Epres Óvoda – Weingartner Balázs Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkár és Zombory Miklós, Ferencváros alpolgármestere
Ezt követő adásaink