Gazdaság
Nők jelentkezését is várják az ország legjobban fizető állására
OPH Kép: Hungarocontrol Zrt.
2018. május 11.

A közvélekedés a légiforgalmi irányításról úgy tartja, hogy tipikus férfiszakma, pedig az évek óta legjobban fizetett munkában éppúgy helytállnak a hölgyek, mint az ellenkező nemű társaik. Május 16-án, az Állami Karrierexpón bemutatkozó 26 állami vállalat között ott lesz a Hungarocontrol Zrt. is, amely férfiaknak és nőknek egyaránt kínál pozíciókat.

A hazai légi irányítás több mint 100 éves múltra tekint vissza. A Hungarocontrol Zrt. 2002. január 1-jén alakult meg, a jelenleg több mint 700 főt foglalkoztató vállalat alaptevékenysége a léginavigációs szolgáltatás biztosítása Magyarország légterében, illetve bizonyos külföldi légterek számára. Egyedülálló módon, a NATO felkérésére a cég munkatársai Budapestről irányítják a Koszovó feletti magaslégtér-forgalmat is, garantálva az áthaladó gépek biztonságos közlekedését. A cég nagy hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztésre is.

Európában elismerik a magyar légiforgalmi irányításban dolgozók munkáját

A Hungarocontrol munkatársai tavaly több mint 800 ezer légi járművet irányítottak az ellenőrzött légtérben. 2017. július 30-án rekord született, egy nap alatt 4187 gépet kezeltek a légiforgalmi irányítók. Az előző év azonos időszakához képest 2018 februárjában 8,3 százalékos, márciusban pedig 7,3 százalékos emelkedést mutat a forgalom.

a repülők karmesterei
Forrás: Hungarocontrol Zrt.

A legmodernebb keretek közt zajlik a munkavégzés

A léginavigációs szolgáltatást a legmodernebb biztonsági és szolgáltatói szinten a lehető leghatékonyabb módon végzik a szakemberek. A HungaroControl a vezető léginavigációs szolgáltatókkal egyidőben, az elsők között vezette be integrált repülésbiztonság- és minőségirányítási rendszerét (ISQMS), ezzel biztosítva, hogy minden alkalmazott eredményesen tudjon együttműködni a társaság repülésbiztonsági teljesítményszintjének fenntartásában és javításában.

A cég kutatás-fejlesztési központja CRDS (Centre of Research Development and Simulation), ami Közép-Európa legnagyobb légtérszimulációs létesítményét működteti. Érdekesség, hogy hasonló nagy kapacitású és fejlettségű szimulációs központ Európában csupán az EUROCONTROL égisze alatt működik, Párizs mellett.

Évente légi járművek százezreit – így a rajtuk utazó és dolgozó személyek millióit – érinti közvetlenül vagy közvetve az a speciális munka, amit a vállalat magasan kvalifikált légiforgalmi irányító kollégái végeznek a fent említett világszínvonalú technológia támogatásával.

áramlásszervezés
Forrás: Hungarocontrol Zrt.

Kiből válhat légiforgalmi irányító?

Elek Andrea, a cég HR osztályának vezetője a Rádió Orientnek nyilatkozva elmondta, a légiforgalmi irányító az egyik legjobban fizetett szakma, ugyanakkor a munkavégzés komoly előképzettséget kíván. A HungaroControl szakemberei saját képzés keretein belül oktatják a pálya irányt érdeklődőket, a tényleges munkavégzésre csakis ezt követően kerülhet sor. Mint mondta, a légiforgalmi irányítók tényleges számát a légforgalmi adatok folyamatos monitoringja mentén határozzák meg, de a képzések folyamatosan zajlanak, amelyre legalább középfokú végzettséggel és államilag elismert angol középfokú komplex nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal lehet jelentkezni mindazoknak, akik betöltötték a 20. életévüket.

A 2019-es évre vonatkozó toborzás 2018. október-novemberében indul.

A képzés felépítéséről részletesen itt olvashatnak.

Ezen kívül fontos, hogy a jelölt rendelkezzen a megfelelő készségekkel, mint például a magas stressztűrő képesség, az önállóság, a megbízhatóság, vagy a térlátás. A légiforgalmi irányítók megszakítás nélküli munkarendben dolgoznak: 12-24 - 12-72 órás váltásban.

A légiforgalmi irányítói képzés mellett a május 16-i Állami Karrierexpón a cég többféle állást is kínál, főként a támogatóterületeken - közölte Beleznay Krisztina HR-koordinátor. Többek között villamosmérnökök, gépészmérnökök, közlekedésmérnökök jelentkezését várják, különös tekintettel a légiközlekedési szakirányra – ám ennek hiánya sem kizáró ok – tette hozzá a szakember. Ezen kívül az informatikai területre hálózatüzemeltetőket, rendszergazdákat, szerverüzemeltetőket és rendszerfejlesztőket is keresnek. A pontos kiírásokról szakterületek szerinti bontásban a cég oldalán találhatóak bővebb információk.

Beleznay Krisztina kiemelte, évről évre emelkedik a női jelentkezők száma is a légiforgalmi irányító képzéseken is, kompetenciáik tekintetében pedig a nők is remekül megállják a helyüket az egyes munkakörökben, így az ő jelentkezésüket is várják. Érdemes kiemelni, hogy a gyermekvállalás is jól összeegyeztethető a légiforgalmi irányító munkakörrel.

A Magyar Vasúttörténeti Parkban megrendezendő állásbörzén az érdeklődőknek légiforgalmi irányító beszél a szakmáról, lesz radarkép, VR szemüvegen keresztül betekintést lehet nyerni a remote-tower munkatermébe, de applikáció segítségével bárki tesztelheti képességét, hogy alkalmas lehet-e légiforgalmi irányítónak.

Kapcsolódó információk a Facebook event oldalon érhetők el.

Kapcsolódó cikkek
Ösztöndíjat is kapnak a magyar repülőgép-ipari szakemberek

A repülőgép-karbantartás területén kialakult szakemberhiány enyhítésére ösztöndíjprogram indult.

Stabil munkahelyet, biztos karrierutat kínálnak az állami vállalatok

Közös állásbörzén mutatkozik be 26 állami vállalat a kormányhivatalokkal együttműködve május 16-án a Magyar Vasúttörténeti Parkban.