Kultúra
Nemzetközi sztárdömping a Soundon
BSS Kép: hirado.hu
2018. május 15.


Mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound július 4-8 között. A legnagyobb helyszíneknek már teljes a programja, ezeken majd’ 200 nemzetközi sztár kapott helyet, köztük a TOP100 lista éllovasa, Martin Garrix (egy extra programmal is), az őt követő Dimitri Vegas & Like Mike, a 6. pozíciót elfoglaló The Chainsmokers vagy az utánuk sorakozó David Guetta, hogy csak az első 10-ből említsünk neveket. Július 3-ig kedvezményesen válthatók meg a belépők a Soundra, s bár a 4 napos bérletek már mind elkeltek, de az 5 napos bérleten kívül idén először kétféle 3 napra szólót is lehet váltani, az első és az utolsó három napra.

Nagyszínpad – 5 nap, 9 headliner
Hamarosan megismerhetjük, mennyiben újul meg az idei Balaton Sound nagyszínpada, de azt már most tudjuk, hogy idén is világsztár dömpiget ígér a helyszín, ami hagyományosan a legnagyobb EDM sztárok, hip-hop és pop előadók “gyűjtőhelye”. Az öt nap alatt olyan világsztárok lépnek színpadra, mint a 2017-ben Grammy díjjal jutalmazott The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, vagy Alesso. DJ Snake először érkezik Magyarországra, a fesztivál zárónapján, ahol egy másik headliner csapat, Axwell v Ingrosso társaságában zárják majd a 2018-as Soundot. Eljön a hip-hop világsztár Big Sean és az egyik legsikeresebb brit R&B – pop énekesnő, Rita Ora, aki reméljük új lemezének dalait is elhozza a legnagyobb slágerei mellett. Duplázni fog a Soundon Martin Garrix, aki nemcsak a nagyszínpad főműsoridős vendége lesz, hanem egy önálló estét celebrál a Jager Arénában saját kiadójával, a STMPD Recordsszal, sok vendégszereplővel, és csak másnap hagyja el a fesztivált.

A délután fél 6-tól kezdődő programok között további nemzetközi sztárok lépnek fel a vadonatúj nagyszínpadra, többek között Oliver Heldens, Ty Dolla Sign, Ella Eyre, Timmy Trumpet, Jonas Blue, a W&W és Nervo.

Jager Aréna
A tavalyi Party Aréna és a Jager Aréna összeolvadásával, ’open air’ helyszínné alakuló Jager Aréna egyedi dekorációval, teraszokkal, bárokkal vár közel tízezer soundozót délutántól hajnalig koncertekkel majd partikkal. A közel 5000 m2-es helyszín nappali programjában aktuális nemzetközi hip-hop sztárok lépnek fel, de itt lesznek a magyar közönségkedvenc zenekarok, éjfél után pedig hajnalba nyúló DJ program. A fellépők között lesz – sok más mellett - Eric Prydz, Vini Vici, Carnage, Craig David, Big Shaq és Martin Solveig valamint egy erős magyar felhozatal, benne a Halott Pénz, a Wellhello, Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Brains és a Cloud 9+.

Heineken Stage
A programhelyszínek jelentős részét idén is a vízre, vízpartra építik a szervezők. Ilyen a Heineken Stage jellegzetes piramis építménye, ami az idei évben is az underground elektronika rajongóinak, a techno és tech house stílus híveinek találkozóhelye lesz, a vízre épült több ezer m2-es komplexum egész nap nyitva áll olyan nevekkel, mint a Booka Shade, Kölsch, CamelPhat, GusGus, Sven Väth, Julian Jewel, Adriatique, Agoria, Scuba, Stephan Bodzin és Ellen Allien.

’Clubs On The Beach’
Berlin, Párizs, Brüsszel, Ibiza és London kultikus klubjai fogadták el a Balaton Sound meghívását, hogy egy, a Balatonra épült új helyszínen mutatkozzanak be Európa legmenőbb vízparti fesztiválján. A techno és house szerelmesei most egy helyen, a Clubs On The Beach-en szórakozhatnak a berlini Watergate, a párizsi Rex, a brüsszeli Fuse, az ibizai Pacha és a londoni Defected rezidenseinek szettjeire. A Balatonra épülő, mintegy 1000 négyzetméteres stég a nappali órákban fog leginkább pörögni, a buli minden nap délután kettőtől indul, a fő fellépők, köztük a belga technokirálynő Charlotte de Witte, a német Butch és Claptone valamint az ibizai klubszcénát képviselő Uner, az este 8-kor kezdődő ’naplementés’ idősávban játszanak majd.

Elrow
Idén ismét egy saját helyszínen vonultatja fel sztárjait a világ egyik legkedveltebb, látványos show sorozata, az Elrow. A magával ragadó karneváli hangulatú partifolyam a legjobb elektronikus zenék, szokatlan karakterek, őrületes performanszok miatt kedvelt szerte a világon, ezt tavaly már a Sound közönsége is átélhette. Most tehát ismét elvarázsol bennünket a fantasztikus helyszín, ahol egymásnak adják a pultot az Elrow rezidensei Toni Varga, Bastian Bux, Eddy M, Mario Biani és sztárvendégei, úgymint Heidi, Steve Lawler, Richy Ahmed és Patrick Topping.

Casa Bacardi Terasz
Szintén a Balatonra épült stégen látja vendégül a partizókat a "Casa Bacardi Terasz”, ahol a magyar elektronikus klubszcéna színe-java lép fel külföldi vendégekkel kiegészülve, úgymint Cassy, Punctual, Gorje Hewek & Izhevski, Curtis Alto, valamint önálló estét prezentál a drum and bass műfaj meghatározó kiadója, a Hospitality, Logistics és Hugh Hardie főszereplésével, a Bladrunnaz csapat szervezésében.

Veuve Cliquot Boat Party
Az immár hagyománnyá vált Boat Party programja is teljes: 6 alkalommal fut ki a Veuve Cliquot Boat Party, idén először a naplementéhez igazodva késő délután. A Badacsony nevű, limitált, 300 fős katamaránon igazán minőségi szórakozási lehetőségekkel kecsegtet az idei program is: fellép a német techno színtérről Ellen Allien, hybrid live act-tel jön a Booka Shade duó, érkezik az ibizai közönségkedvenc Patrick Topping, a tavalyi nyár slágerét jegyző CamelPhat duó, back-to-back szettet tol Agoria és Scuba. A hab a tortán pedig az idei évben egy extra boat party a drumandbass szerelmeseinek: a Bladerunnaz csapata Rene LaVice-t hozza el Kanadából.

A július 4-től 8-ig tartó, öt napos partizással egybekötött nyaralásra július 3-ig árulnak kedvezményes jegyeket a Balaton Sound szervezői.

Következő adásunk
Téma: Átadták a felújított Budai Vigadót – Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Kelemen László főigazgató, a Hagyományok Háza, Nagy Csaba Ybl-díjas építész, a rekonstrukció vezetője
Ezt követő adásaink