Életmód
Kárpátaljai diákokat látott vendégül Szarvas 
Mini Magyarország Kép: Mini Magyarország
2018. május 16.

A Mini Magyarország makettpark 2017 tavaszán kárpátaljai látnivalókkal bővült. Ennek apropóján a makettpark az egyik legkisebb kárpátaljai falu, Bene általános iskolásait ajándékozta meg idén egy Szarvasra szóló májusi kirándulással.

Az álomkirándulásra május 12-én érkezett meg a 27 benei kisdiák és igazán tartalmas két napot töltöttek el Szarvason. Trill Zsolt kárpátaljai születésű Jászai Mari-díjas magyar színművész és felesége is részt vállalt a benei iskolások támogatásában és fogadásában, mellyel nagy örömet okoztak gyerekeknek és tanáraiknak egyaránt.

Az érkezést követően a kisdiákok ellátogattak az ország legnagyobb arborétumába, majd a hatalmas élményt jelentő Mini Magyarország makettparkba, ahol szakvezetés keretén belül merültek bele a Történelmi Magyarország földrajzi, építészeti múltjába. Az első napot hajókázással zárták a Katalin II. sétahajóval, aminek fedélzetéről megcsodálták a Holt-Köröst, illetve a történelmi Magyarország mértani közepét szimbolizáló emlékművet.

Szarvasi kirándulásuk során részt vettek egy misén a katolikus templomban, melyet szabadprogram követett a Zenepavilonnál megrendezett Virágok Vasárnapján. A napot fagyizással és egy nagy Körösvölgyi Állatparki sétával koronázták meg.

Hazaindulás előtt még egy meglepetés várt rájuk, átvették a korábban meghirdetett jótékonysági gyűjtésre beérkezett ajándékokat és a Mini Magyarország által felajánlott iskolai felszereléseket, melyek igazán nagy örömet okoztak mind a gyerekeknek, mind pedig tanáraiknak.


A történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani középpontjában nyílt meg 2013 áprilisában Európa legújabb makettparkja, a szarvasi Mini Magyarország. A hazánk történelmét, hagyományait, építészeti nevezetességeit bemutató Mini Magyarország a Békés megye szívében található arborétum gyönyörű természeti környezetében valódi turisztikai csemege, amely különleges élményt kínál minden korosztálynak. Családi, baráti kirándulások, osztálykirándulások, rendhagyó történelemórák, munkahelyi csapatépítő túrák helyszíne, nyugdíjas klubok kirándulásainak célpontja, ahol néhány óra alatt bebarangolhatjuk egész Magyarországot, miközben több száz év történelmi hagyománya, építészete és neves eseménye elevenedik meg a látogatók előtt. Az első szakaszban több tucat hazai történelmi helyszín és épület makettje készült el, köztük például a szegedi dóm, a Széchenyi Lánchíd, a kecskeméti Cifrapalota vagy az egri vár makettje, amely 16. századi, eredeti állapotában mutatja be a várat, és a hozzá kapcsolódó leghíresebb történelmi eseményt, az 1552-es ostromot, az egri vár védőinek a török sereggel vívott hősies csatáját, kicsiben.

Magyarország legnagyobb arborétuma a Szarvas-Békésszentandrási-holtág partján, összesen 82 hektáron terül el. Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt nagyobb arányú telepítést, amely során számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ különféle tájairól. Az itt élő fásszárú gyűjtemény több mint 1600-féle növénykülönlegességből áll. A növények mellett rengeteg állat is él a kertben, köztük olyan különleges madarak, mint az Arborétum albínó pávái

Most adásban
A Biblia és a menedzsment III., avagy mit hagyunk magunk után? – Rendhagyó szakirodalmi disputa dr. Tomka Jánossal és dr. Bőgel Györggyel - az ismert szerző párossal - a kérdés szakértőivel
Ezt követő adásaink