Külföld
Már egy erőművet is veszélyeztet a láva Hawaiin
MTI Kép: Reuters
2018. május 23.

A vulkán úgy fest, mint egy folyamatosan működő szökőkút, „csak” víz helyett vöröslő olvadt kőzet emelkedik a magasba. A hatóságok és a polgári védelem szakemberei további óvintézkedéseket hoztak az erőmű védelmében, és azzal nyugtatták a helybélieket, hogy a 35 megawattos állami erőmű „nincs közvetlen veszélyben”.

Ez az erőmű termeli a nagy sziget áramszükségletének 25 százalékát, és már május első napjaiban, a Kilauea kitörésének első napjaiban lezárták. A környéket kiürítették, még mielőtt az utak is járhatatlanná váltak volna.

A lávahasadékokból kiáramló magma lassan araszol az erőmű felé, szerdára virradó éjjel – mint azt Janet Snyder a megyei hatóságok szóvivője közölte – lángra is lobbantotta az erőmű területén lévő egyik raktárépületet. A kora esti órákban a tűzhányó kráteréből újabb magmahullám tört a magasba. A vulkán úgy fest, mint egy folyamatosan működő szökőkút, „csak” víz helyett vöröslő olvadt kőzet emelkedik a magasba.

A Hawaii Vulkáni Obszervatórium esti jelentése szerint a sziget jó részén az égboltot a vulkánból kilövellt hamu borítja. Az erőműtől alig öt-hat kilométernyire folyamatosan ömlik az óceánba a láva, amely a tengervízzel érintkezve akár halált is okozható gázokat „eredményez”. A környéken szúrós szagú kén-dioxid terjeng.

A parti őrség már a hétvégén bejelentette: az óceán a lávaömléstől számított 300 méteren belül nem megközelíthető. A Vöröskereszt a lakhelyük elhagyására kényszerülteknek három átmeneti tábort alakított ki.

Kapcsolódó cikkek
Nem javul a helyzet Hawaiiin

Újabb hasadékok nyíltak a Hawaii szigeten tomboló Kilauea vulkánon, és további kitörések várhatók.

Most adásban
Téma: Múzeumok Éjszakája – Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, EMMI és Ugron Zsolna kulturális stratégiáért felelős igazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség
Ezt követő adásaink