Kultúra
Török Ferenc 1945 című filmje a Római Magyar Akadémián
Accademia d’Ungheria in Roma/Balassi Intézet/OPH Kép: Magyar Nemzeti Filmalap
2018. június 11.

Június 14-én vetítik a Római Magyar Akadémián Török Ferenc 1945 című filmje.

Török Ferenc legutóbbi, többszörösen díjazott filmjének római premierjét 2018. május elején tartották a római Apollo11 nevű művész moziban. A bemutatón, majd az azt követő beszélgetésen maga a rendező is részt vett.

Mint írják, a

Szántó T. Gábor Hazatérés című elbeszélésének 2017-es filmes feldolgozása hatalmas sikert aratott Olaszországban is, mind a sajtó mind, a közönség körében.

Ez alkalommal a filmvetítését követően a közönség Edith Bruck magyar származású Rómában élő írónővel beszélgethet.

Kapcsolódó cikkek
Kettős magyar filmes siker Varsóban

A 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon különdíjat kapott a Soul Exodus című film, és közönségdíjat kapott az 1945 című játékfilm.

Kiemelkedő siker Amerikában az 1945

New Yorktól Los Angeles-ig számos amerikai mozi műsorra tűzte Török Ferenc sokszorosan díjnyertes történelmi filmjét.

Újabb sikereket könyvelhet el az 1945

Számos rangos díj után újabb két nemzetközi filmfesztiválon díjazták Török Ferenc legutóbbi rendezését. 

Következő adásunk
Téma: A kormány közszolgálati politikájának irányai – Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Ezt követő adásaink