Belföld
Őszre használatba vehetik a Zsíros Tibor Akadémia új tornacsarnokát
OPH/darazsak.hu Kép: Facebook/Kovács Róbert Official
2018. június 13.

A 610 milliós beruházás megvalósításához szükséges önrészt a Kőbányai Önkormányzat biztosította, kétharmad részét pedig TAO-forrásból fedezték. Radványi Gábor, a kerület alpolgármestere a Rádió Orienten arról tájékoztatott, ha minden a tervek szerint zajlik, ősztől birtokba is vehetik az új létesítmény a Harmat Általános Iskola területén a gyerekek.

Országos versenyeknek, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelési tevékenységének, valamint testnevelés óráknak is helyet ad majd a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok. Radványi Gábor kiemelte, a KDSE egyébként is stratégiai partnere az önkormányzatnak, és minden évben részesül a költségvetési támogatásban, mert az önkormányzat számára kiemelten fontos a „sportfelületek növelése”, ami a mindennapos testnevelés elvét követve még hangsúlyosabban jelenik meg a források allokálásánál is.

Ennek szellemében épült korábban a Kada utcai általános iskola udvarán a Zsíros Tibor Akadémia (a névadó edző, szövetségi kapitány, játékvezető és sportoló az 1955-ös magyar kosárlabda aranycsapat tagja volt), amely lényegében utánpótlás központként működik, és mint a polgármester rámutatott, a hazai kosárlabda-utánpótlás egyik erős bázisává nőtte ki magát az utóbbi években. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2014-ben a Kada Mihály Általános Iskola területén 538 millió forintból új kosárlabdacsarnok létesült, szintén TAO-pénzből és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával.

ezekkel a beruházásokkal 2 legyet ütünk egy csapásra hiszen egyrészt a mindennapos testnevelés megoldása is könnyebbé válik, másrészt a Darazsak is plusz helyszínnel gazdagodnak”

‒ mutatott rá az alpolgármester, hozzátéve, az építési munkálatok ugyan még zajlanak, és noha kis csúszással is számolni kell, ám legkésőbb októberre a remények szerint elkészül a kosárlabda csarnok. Az új létesítmény stílusosan a Darázsfészek nevet kapja.

A kosárlabdázó gyerekek száma az elmúlt években a duplájára nőtt a kerületben – már több mint 400 igazolt játékos sportol itt –, de az akadémia középtávon már a környező kerületekben, illetve az agglomerációban élő fiatalokkal is számol, hogy olyan, akár nemzetközi szinten is sikeres kosarasokat neveljen, akik motiváltak és szeretik ezt a játékot. Radványi Gábor elmondta, minden (gyerek) korosztályban van csapat U8-tól U17-ig, és egyre szebb eredményeket érnek el: a Darazsak legutóbb a közép-kelet-európai régió U 14-es korosztályban, az ifjúsági bajnokok ligáján a dobogó 2. fokát szerezték meg.

Többek között ezt is ünnepelték a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia díjkiosztó rendezvényén, valamint az országos bajnokságon szerepelt és helyezést elért csapatokat, a Kőbányai Kenguru Kupa résztvevőit és a különböző korosztályok legjobbjait is.

A Zsíros Tibor ösztöndíj ezúttal is gazdára talált, a 2017/18-as bajnoki év legjobb lány és fiú játékosa vehette át.

Téma: Kiváló tanulók díjazása; KDSE Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia díjkiosztó rendezvénye; Roma Hagyományőrző Gyermeknap
Vendég: Radványi Gábor alpolgármester
A műsort vezeti: Horogszegi Erika
01:57 Kitűnő tanulók jutalmazása
07:47 Elismerések a Darazsaknál
13:13 Roma gyerekeket köszöntöttek kőbányán
Következő adásunk
Téma: Erzsébetváros Jövőjéért díj díjazottja – Tóth Zsuzsanna óvodapedagógus
Ezt követő adásaink