Közigazgatás
Sifter Rózsa: a vidékfejlesztés számunkra létkérdés
OPH Kép: ZMKH
2018. július 11.

Hazánk történetének legnagyobb vidékfejlesztési projektje lehet a Modern Falvak és Kisvárosok Program - mutatott rá a régi-új zalai kormánymegbízott. Sifter Rózsa a Rádió Orienten kifejtette: a legnagyobb településszámú megye számára a kormány által most meghirdetett fejlesztési program szinte létkérdés.

A közigazgatás előtt álló egyik legfontosabb feladat az ügyszámok és a bürokrácia további csökkentése, mérsékelve az állampolgárokra háruló adminisztrációs terheket, egyebek mellett az engedélykérési és bejelentési kötelezettségek esetében ‒ közölte Sifter Rózsa, aki 19 kollégájával együtt június végén vehette át Orbán Viktor miniszterelnöktől a 4 évre szóló kormánymegbízotti kinevezését.

Felülvizsgáljuk az ügytípusokat, elemzéssel alátámasztott javaslatokat teszünk majd számuk csökkentésére.”

A szakember emlékeztetett: az országban ma már közel 300 kormányablak működik, melyekből kilenc található Zala megyében. Ezekben az ügyfélközpontokban már több mint 1500 ügytípus intézhető, a NAV-kirendeltségek pedig elsősorban az adóbevallások időszakában nyújtottak nagy segítséget az állampolgároknak– fűzte hozzá. Jelenleg még két okmányiroda működik a térségben: Zalalövőn és Pacsán, de amennyiben fejlesztésükre lehetőség nyílik, ezeket is kormányablakká alakítják - közölte, hozzátéve: indokolttá válhat a keszthelyi kormányablak kapacitásbővítése a magas látogatószám miatt.

A kormányablakok fejlesztésre ítéltettek, és számuk bővítésre méltó"

OPH

– fogalmazott a szakember, aki szerint ezek a hivatalok jelentősen hozzájárulnak a szolgáltató állam kialakításához. Kiemelte:

hamarosan kormányablakbusz kezdi meg működését a megyében.

"Ez a szolgáltatás Zala aprófalvas szerkezetéből adódóan nagy segítséget fog jelenteni. Akárcsak az e-közigazgatás kialakítása, melyen keresztül az emberek otthonról tudják majd ügyeiket intézni. Az elektronikus közigazgatás fejlesztéséből Zala megye is aktívan kiveszi részét ‒ rögzítette.

Ebben a legnagyobb településszámú megyében a kormány által meghirdetett vidékfejlesztési program létkérdés

– szögezte le. A mostani Modern Falvak és Kisvárosok Program egy olyan átfogó fejlesztési terv, melyhez hasonlóra korábban még nem volt példa. Magyarország számára ugyanis különösen fontosak a kistelepülések, ám ez a közigazgatás számára nagy felelősséget és többletmunkát jelent – fogalmazott a kormánymegbízott.

A Rádió Orient vendége ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a már futó Modern Városok Programon is látszik, hogy milyen sok eredményt hoz, ezért nagy reményt fűznek a körvonalazódó vidékfejlesztési projektekhez is.

A kormányhivatal mindent megtesz azért, hogy a beruházások szükséges hátterét biztosítsa, engedélyeztetési eljárásait hatékonyan segítse.

Példaként Nagykanizsát említette, ahol a napokban a város polgármesterével és több szakemberrel fog találkozni azért, hogy a tervezett beruházásokkal kapcsolatos teendőket összehangolják, és segítséget nyújtsanak mindazon fejlesztésekhez, melyek „Nagykanizsa számára a kiugrási lehetőséget biztosítják”.

A Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályával kapcsolatosan elmondta, hogy a 40 milliárdos beruházás a terveknek megfelelően halad, a kivitelezők tartani fogják a 2020-as befejezési időpontot. Jelenleg a fogadóépület megvalósítása zajlik.

autopro.hu/B.B

Hozzátette: Zalaegerszeg azon kevés megyejogú városok közé tartozott, amelynek nem volt közvetlen autópálya bekötése, rövidesen azonban kétirányú megközelíthetőséget is kap. A 76-os út kétszer két sávos autóúttá alakítása 2022-re elkészül, emellett készülnek a tervek az M9-es autóút fejlesztésére is. A kormányhivatal sok ponton hozzájárul a beruházás sikeréhez. .

A Zala Megyei Kormányhivatal stabil szerkezettel működik, melyen a kormánymegbízott nem tervez változtatni, ugyanakkor kitért arra, hogy

a járási hivatalok működésére nagyobb figyelmet szükséges összpontosítani, tovább fokozandó teljesítményüket.

Kijelentette továbbá, hogy a a ciklus fontos célkitűzése az állami tisztviselők megfelelő munkakörülményeinek kialakítása. Képzésekkel, tréningekkel és a környezet konfortosabbá tételével kívánják elérni, hogy a munkatársak optimális feltételek között tudják végezni munkájukat, hiszen

mindezek pozitív hatásait az ügyfelek fogják megérezni.

Téma: A kormányhivatal következő négy évének stratégiája
Vendég: Sifter Rózsa kormánymegbízott
A műsort vezeti: Adorján András
01:06 Az állam legjobban működő területe a középszintű közigazgatás
02:36 A közigazgatás átalakításának eredményei
07:22 Az integráció folyamatának értékelése
08:16 Kormányablakok és kormányablakbusz a megyében
11:43 A vidékfejlesztés fontossága
13:30 Nagykanizsa ás Zalaegerszeg kiemelt beruházásai
21:16 A munkatársak megfelelő munkakörülményeinek kialakítása
Most adásban
Téma: A főosztály kiemelt feladatai – Varga Lívia főosztályvezető, Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály
Ezt követő adásaink