Külföld
Hajlik egy „valódi megállapodásra” Iránnal Trump
MTI Kép: Reuters/Kevin Lamarque
2018. július 25.

Washington kész „valódi megállapodást” kötni Iránnal az ország atomprogramjáról – hangoztatta az amerikai elnök.

Az elnök – alig pár nappal azután, hogy megfenyegette Iránt – ezúttal „valódi megállapodásról” beszélt, bár nem részletezte, mire gondolt. „Majd meglátjuk, mi lesz, mi készen állunk egy valódi megállapodásra, nem olyanra, amilyet az előző kormányzat kötött, az igazi katasztrófa volt” – fogalmazott Trump a Missouri államban lévő Kansas Cityben egy veteránok számára rendezett konferencián. Majd hozzátette: szerinte Irán magatartása megváltozott azóta, hogy Washington egyoldalúan felmondta a korábbi többhatalmi megállapodást. „Mondhatom, Irán nem ugyanaz az ország többé” – közölte.

Donald Trump kitért Észak-Koreára is. Megerősítette: hitelt érdemlőek azok a jelentések, miszerint Phenjan egy kulcsfontosságú rakétakísérleti telepén megkezdte a bontási munkálatokat. „Éppen a most érkezett fotók bizonyítják” – jelentette ki és leszögezte, hogy „nagyra becsüli” a phenjani döntést.

Felidézte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a múlt hónapban Szingapúrban tartott csúcstalálkozón ígéretet tett egy kísérleti telep felszámolására. Trump kijelentette azt is, hogy a Szingapúrban tett ígéretéhez híven Észak-Korea „nagyon hamarosan” megkezdi a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak hazaszállítását. „A jelek szerint minden nagyon jól alakul” – hangoztatta Trump.

Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter Washingtonban – az ausztrál külügyminiszterrel tartott közös sajtókonferencián – szintén kitért Észak-Koreára. Leszögezte: a kísérleti telep felszámolása összhangban van a Szingapúrban tett ígérettel.

Következő adásunk
Téma: Átadták a felújított Budai Vigadót – Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Kelemen László főigazgató, a Hagyományok Háza, Nagy Csaba Ybl-díjas építész, a rekonstrukció vezetője
Ezt követő adásaink