Külföld
Ukrajnát Szlovákián keresztül vezeti az út a V4 tagsághoz?
OPH / euractiv.com
2018. augusztus 23.

2018. július 1-jével Szlovákia vette át V4-ek elnöki posztját Magyarországtól, ami Ukrajna számára akár még kedvező fordulatot is hozhat. Az évek óta tartó elutasítás után ugyanis új remény csillant fel a Visegrádi Együttműködéshez csatlakozni kívánó kelet-európiai ország számára, mivel a négy tagország közül Szlovákia mutatta eddig is a legnagyobb hajlandóságot egy esetleges ukrán csatlakozás iránt - írta az euractiv.com.

A Visegrádi Négyek és Ukrajna kapcsolata 2014-ben kezdett szorosabbra fűződni, amikor a Krímet Oroszországhoz csatolták. Az orosz-ukrán háború kirobbanása után a négyek voltak az elsők, akik segítő kezet nyújtottak Ukrajnának, és azóta Kijev a legnagyobb támogatottja a Visegrádi Alapnak.

A két fél kapcsolata az elmúlt két évben azonban megromlott. Kezdetben a migrációs válság, majd később Oroszország tolakodó külpolitikája vette el a fókuszt Ukrajnáról. A későbbiekben a helyzetet pedig maga az ukrán állam súlyosbította törvénymódosításaival.

Elsősorban Magyarországgal romlott meg Kijev kapcsolata,

miután a magyar kormány kijelentette, hogy az ukrán parlament által hozott rendelkezések sértik az emberi és kisebbségi jogokat.

Petro Porosenko ukrán elnök
Reuters

A júliusi elnökségváltás Ukrajna számára tehát új reményt hozhat,

mivel Szlovákia mindig is támogatóan állt hozzá egy esetleges csatlakozáshoz. Ezenfelül Szlovákia fő prioritásai közé tartoznak a biztonság- és energiapolitika területei, így magától értetődő, hogy ebben a témában fő védence Ukrajna lesz.

Elmondható tehát, hogyha a szlovák elnökség nem is fog tagsági szerződést nyújtani Ukrajna számára, szorosabb együttműködésre valószínűleg számíthatnak. Legyen szó biztonsági együttműködésről vagy energetikai kooperációról, Kijevet nem hagyják magára.

Most adásban
Téma: "Réteges Védelem 2018" komplex honvédelmi gyakorlat – Szarka Csaba ezredes, védelmi titkár, Védelmi Titkárság
Ezt követő adásaink