Külföld
Többszáz embert kellett evakuálni a berlini erdőtűz miatt
OPH Kép: Thomson Reuters
2018. augusztus 24.

Hetek óta tartó kánikula tombol Németország nagy részén is, melynek immár az erdők is áldozatul esnek. Az erdőtűz csütörtökön lobbant fel és péntekre már három város közelében is veszélybe kerültek az ott lakók ‒ írja egy német hírportál.. Az MTI információi szerint a hatóságok mintegy hatszáz embert szólítottak fel otthonaik elhagyására, akiknek a kijelölt menedékhelyekre kellett távozniuk.

A tűz péntek hajnalra hatalmasodott el. A lángok megfékezésén több mint félezren dolgoznak, a tűzoltókat a katasztrófavédelem, a német hadsereg és a szövetségi rendőrség is támogatja, helikoptereket és vízágyúkat is bevetettek. A tűz mostanra már a városok közötti közlekedést is nehezíti,

le kellett zárni a Berlin felé vezető vasútvonalak nagy részét, a repterek viszont továbbra is zavartalanul üzemelnek.

Habár nem ez az első eset, hogy Németországban erdőtűz pusztít, a mostani eset mégis más, mivel ekkora tűzzel még nem volt dolguk sem a tűzoltóknak, sem a lakosoknak.

Christian Stein, a Potsdam-Mittelmark körzet helyi tisztviselője azt nyilatkozta, hogy a tűz először elszórtan ütötte fel a fejét, majd

kevesebb mint egy nap alatt 300 hektárnyi területre terjedt át.

Elmondása szerint a füstöt több mint 10 kilométernyi távolságból is lehetett látni és lakosok közül többen a füst szagára ébredtek fel.

Raimund Engel, az erdőtüzeket felügyelő brandenburgi biztos nagy károkra számít, mivel tűz már nemcsak a mezőket, hanem az erdőket is elérte, ám szerencsére eddig egy háznak sem esett baja. Engel szerint a munkát megnehezíti, hogy

az érintett területen jelentős mennyiségű második világháborús gránátot és bombát rejt a talaj, amelyek közül már több is felrobbant.

Az MTI információi szerint a lángok terjedését már sikerült megállítani, de tűz oltása akár napokig is eltarthat. A helyzetet az is nehezíti, hogy az országban hónapok óta aszály van és április óta nem esett nagyobb mennyiségű eső.

Most adásban
Téma: "Réteges Védelem 2018" komplex honvédelmi gyakorlat – Szarka Csaba ezredes, védelmi titkár, Védelmi Titkárság
Ezt követő adásaink