Külföld
Gulyás: szorosabb együttműködésre van szükség a Fidesz és a CDU között
MTI Kép: OPH
2018. augusztus 30.

Szorosabb együttműködésre van szükség a Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) között – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Berlinben a CDU főtitkárával, Annegret Kramp-Karrenbauerrel folytatott megbeszélése után.

A Fidesz politikusa a közmédiának elmondta: párbeszéd kezdődik a két párt között, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy egységesen tudjanak fellépni a jövő tavaszi európai parlamenti (EP-) választáson.

A két ország között ugyan vannak „fontos különbségek, és a két párt között is voltak viták, de lényegesen több az olyan téma, amelyben egyetértés van, és amelyben Európa érdekében kifejezetten kívánatos az együttműködés” – mondta Gulyás Gergely.

Rámutatott, hogy a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) a Fidesszel együtt a jobbközép európai pártok családjához, az Európai Néppárthoz tartozik. Hangsúlyozta: közös érdek, hogy az EP-választás után is az EPP legyen a legerősebb párt Európában.

Most adásban
Téma: "Réteges Védelem 2018" komplex honvédelmi gyakorlat – Szarka Csaba ezredes, védelmi titkár, Védelmi Titkárság
Ezt követő adásaink