Életmód
Versenyezzen a Fogaskerekűvel!
OPH Kép: Wikimedia/Wo st 01
2018. szeptember 5.

Futva, vagy akár kerékpárral is összemérheti tudását a járművel bárki az XII. kerület immáron hagyományosnak számító versenyén, ami ebben az évben szeptember 22.én kerül megrendezésre.

„Gyere és mérd össze erődet a Fogaskerekűvel! Előzd meg futva vagy bringával és részesülj a 600.000 Ft összdíjazásból! Utána viszont nem érdemes elszaladni, hiszen a színpadon változatos programokkal várunk, fellép többek között a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes és a Gravity Academy, miközben a Grillmánia food truckja gondoskodik az elégetett kalóriák pótlásáról.” – invitálják a szervezők a nagyérdeműt.

A rendezvényt 2001-től 2013-ig minden évben a kerület egyik legnagyobb sporteseményeként tartották számon. A sorozatban 13-szor lebonyolított futóverseny és családi sportnap fénykorában majd 2000 résztvevőt tudhatott magáénak. Az esemény elnevezése árulkodó: célja, hogy a rajthoz állók a fogaskerekű villamossal egyidejűleg rajtolva előbb érjék el a Széchényi-hegy, Gyermekvasút végállomást, mint maga a villamos. Az elmúlt 13 alkalommal indítottak futó, kerékpáros, túrázó és „kutyával futó” versenyszámokat is. Az Előzd meg a Fogaskerekűt a vasútpálya 2014-es felújítása miatt 4 év szünetet tartott, de 2017-ben a Hegyvidéki Sportközpont az önkormányzattal közösen megújult arculattal és új futamokkal (váltófutás és céges váltók) felélesztette a kerület egyik legnevesebb és legrégibb múlttal rendelkező sporteseményét, így idén a 15. alkalommal mérhetjük össze erőinket a Fogassal a már-már extrémnek számító útvonalon.


Online nevezés, és további információ az esemény honlapján található.

Most adásban
Téma: Illegális hulladéklerakás - Az Aszódi lakótelep fejlesztései - Az ország cukormentes tortája – Bácskai János polgármester; Sajó Ákos önkormányzati képviselő; Sebők Endre igazgató, FESZOFE Nonprofit Kft.; Nádori László cukrászmester
Ezt követő adásaink