Közigazgatás
Pogácsás Tibor: 251 ezerre csökkent az álláskeresők száma 
MTI Kép: Pixabay
2018. szeptember 14.

Az álláskeresők száma Magyarországon 2010-ben még meghaladta az 580 ezret, mára azonban a kormány gazdaságélénkítő lépéseinek, többek között a közfoglalkoztatási program elindításának köszönhetően ez a szám 251 ezerre csökkent, és a kormány ennek a számnak a további csökkentésére törekszik – mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a IV. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár megnyitóján pénteken Budapesten.

A közfoglalkoztatás jövedelemhez juttatja a programban résztvevőket és családjaikat, hozzájárul egy-egy közösség előrejutásához, és fontos szerepe van abban is, hogy az emberek megtarthassák önbecsülésüket – fűzte hozzá az államtitkár.

Pogácsás Tibor elmondta, az Orbán-kormány 2010-ben „egy olyan társadalom kiépítését tűzte ki célul, ahol az emberek a munkájukkal, tehetségükkel küzdenek magukért, a kisebb közösségekért és a nemzetért.”

Következő adásunk
A Zala Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink