Közigazgatás
Idén is látványos szakmabemutatók várják a pályaválasztó diákokat
OPH Kép: OPH
2018. október 10.

Több mint száz szakmát ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a fiatalok a hetedik SzakMázz! Budapest elnevezésű interaktív kiállításon. A fővárosi kormányhivatal Nézd meg! Fogd meg! Próbáld ki! mottójú ingyenes pályaválasztási kiállítása október 9-én és 10-én várja az érdeklődőket a Hungexpon.

A kiállításon állami és nem állami szakképző intézmények, munkáltatók, összesen mintegy 110 kiállító mutatja be azt a több mint száz szakmát, amelyek képzéseiken elsajátíthatók. A rendezvényen többek között főzhetnek, varrhatnak, „házat építhetnek” az érdeklődők, de részt vehetnek pályaorientációs tanácsadáson és tájékoztatáson is. A kiállításon hírességek mesélik el saját szakmaválasztásuk történetét a főként 7. és 8. osztályos fiataloknak és a szakmaváltást tervezőknek, de a szervezők látványos meglepetésekkel is készülnek.

A rendezvény kiemelt célcsoportját képezik a szülők, pedagógusok is, akik a megfelelő információk birtokában segíteni tudják a fiatalokat pályaválasztásban.

www.kormanyhivatal.hu

Egy ország csak akkor lesz sikeres, ha polgárai is sikeresek, amihez elengedhetetlen, hogy az élet olyan fontos döntéseit, mint például a pályaválasztás, jól hozzák meg

– mondta a keddi megnyitón Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, megjegyezve, hogy a rendezvény híd a piac igénye és a pályaválasztók között. Az államtitkár az OrientPressnek nyilatkozva beszélt arról is, hogy a jó döntés meghozatalában segíteni kell a fiatalokat, s ebben a szülők mellett az államnak, a kormányhivatalnak is van feladata. Kitért arra is, hogy a rendezvényen jelen vannak duális képzésben szereplő cégek is, a felsőfokú oktatás mellett sok cég vesz már részt a középfokú szakképzésben is. Ennek azért van jelentősége – folytatta -, mert a tanulók így a legmodernebb eszközökkel ismerkedhetnek meg, hiszen a gyors technológiai fejlődést a piac, az ott jelenlévő cégek tudják igazán követni.

Szeretnénk elérni, hogy a középfokú szakképzésben is egyre szélesebb körben terjedjen el ez az együttműködés, és jó úton járunk

– jegyezte meg.

OPH

Uzsák Katalin, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) főigazgatója a fiatalokat köszöntve kiemelte, hogy a rendezvény átfogó képet kíván nyújtani a jelen versenyképes szakmáiról. Beszélt arról is, hogy a sikeres pályaválasztáshoz elengedhetetlen az önismeret, a szakmák ismerete és az elhelyezkedési lehetőségek megismerése.

A kormányhivatal célja és feladata, hogy a munkaerőpiacon a keresleti és kínálati tényezők között az egyensúly elérését és megtartását segítse elő”

– tette hozzá, hangsúlyozva azt is, hogy a budapesti munkaerőpiacnak képzett szakemberekre van szüksége. A főigazgató az OrientPressnek kifejtette: az interaktivitást a szakmák kipróbálása mellett látványos bemutatók, szórakoztató vetélkedők is segítik, és a megújult kiállításról kiváló visszajelzések érkeztek az elmúlt években. Elmondta azt is, hogy a rendezvény fő szervezője a BFKH Foglalkoztatási főosztálya, amelynek fontos feladata a fővárosi munkaerőpiac helyzetének figyelemmel kísérése, a keresleti és a kínálati oldal közötti egyensúly elősegítése. A rendezvény elsősorban a főváros vonzó, keresett szakmáit mutatja be, de országos érdeklődésre is számot tart – fűzte hozzá.

OPH

A kiállításra 324 általános iskola 7. és 8. osztályos tanulói kaptak meghívást, a diákok negyede számára a fővárosi kormányhivatal buszos szállítást is biztosít. A fiatalok mellett a rendezvény mindazok számára is hasznos, akik új szakma elsajátítását tervezik. Budapest Főváros Kormányhivatalának Foglalkoztatási Főosztálya évente több pályaválasztással, pályaorientációval kapcsolatos nagy rendezvényt szervez annak érdekében, hogy a megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerő révén hosszú távon is támogassák a budapesti munkaerőpiacon tapasztalható kedvező folyamatokat.

A két napos rendezvény az elmúlt évben közel 10 500 látogatót vonzott

OPH

A kiállítás október 9-én és 10-én látogatható ingyenesen a Hungexpo B pavilonjában 9 és 16 óra között.

A kiállításról és a programról bővebb információ: www.szakmazzbudapest.hu

Kapcsolódó cikkek
Tuzson: több mint száz szakma segíti a fiatalok pályaválasztását a SzakMÁzz! kiállításon

A kétnapos rendezvényre elsősorban 7. és 8. osztályos tanulókat várnak, idén 324 általános iskola ilyen korú diákja kapott meghívást.

Jön a „SzakMázz!” Budapest 2018 Pályaválasztási Kiállítás!

Október 9-én és 10-én több mint 100 szakma várja a 7. és 8. osztályos diákokat Budapesten, a Hungexpo területén.

Most adásban
Téma: Operát az Operából! és New York OperaTour turnék – Solymosi Tamás igazgató, Magyar Nemzeti Balett
Ezt követő adásaink